Balkáni állatfarm: Hasraesett Tom(o)

Gyakorlatilag államfővé történt váratlan megválasztása óta állandó témát kínál a médiának Tomislav Nikolić. Kezdte ugyebár annak idején azzal, hogy mindjárt beiktatása után tartott némi Srebrenica-tagadást, illetve korábbi radikális énjének megfelelően nyilatkozott a horvátországi háborús eseményekről is, azután jöttek a saját főzésű pálinkájával kapcsolatos ügyek, amelyek akár mókásak is lehetnének, ha történetesen nem egy államfőről szólnának. Ha történetesen nem annak az országnak az államfőjéről szólnának, amelynek mi is polgárai vagyunk. És akkor az államfő diplomája körül kialakult botrányról még nem is esett szó…

Nikolić az év vége előtt a ciki kategóriában ismételten jeleskedett, amikor is a kínai kormányfőnek sárga emberekről beszélt. „Kétszáz évvel ezelőtt élt Szerbiában egy ember, egy írástudatlan látnok, aki, bár soha nem hallott Kínáról, azt mondta: keletről jönnek majd emberek, sárga emberek, uralmuk alá veszik a világot, és a Morava vizéből isznak majd” – mesélte a kínai kormányfőnek, Li Ko-csiangnak hivatalos találkozójuk során. A diplomáciai botrányt valahogy sikerült elkerülni.

Na de családjának többi tagja is jeleskedik a közéletben ilyen meg olyan ügyekkel. Az államfő fia, Radomir úgy lett Kragujevac polgármestere, hogy azokat a városi képviselőket, akiknek a szavazatára szüksége volt, gyakorlatilag bezárva tartotta a városi képviselő-testület ülésének kezdetéig, nehogy esetleg meggondolják magukat, például azért, mert valaki „meggyőzi” őket. A meggyőzés a szerb politikában szinte mindig pénzt jelent. Vagy esetleg zsarolást. Netán mindkettőt.

Azután nem kis botrányt okozott a first lady sem. Dragica Nikolić, férje elnökké történt megválasztását követően igen rövid időn belül saját alapítványt hozott létre, amelyből jótékonykodik. Most feszegethetnénk azt is, hogy honnan, miből tölti fel alapítványa kasszáját, de ettől ezúttal tekintsünk el, mégiscsak rászorulóknak nyújt segítséget. Azonban, úgy látszik, élete párjához hasonlóan ő is hajlamos a furcsa lépésekre. A napokban ugyanis a first lady Lebane településre utazott, ahol szociálisan rászoruló családoknak osztott ajándékcsomagokat. Ez alkalommal pedig a községi vezetőségtől megkövetelte, hogy álljon készenlétben egy mentőautó, benne az ő vércsoportjának megfelelő vérrel arra az esetre, ha valaki merényletet követne el ellene.

Persze az úgynevezett ciki kategórián túl államfőnk komolyabb problémákat is okozott a 2014-es év utolsó heteiben, amivel gyakorlatilag ismételten kiemelt témává tette Kosovo függetlenségét. Miközben arra esküdözik, hogy közte és Aleksandar Vučić kormányfő között semmiféle nézeteltérés nincs, ráadásul egyeztettek minden fontos lépésben, nem kis gondot okozott a kormányfőnek. Miután az nem kis erőfeszítések árán korrekt szintre tudta hozni az ország kapcsolatait Németországgal, az államfő szócsatába keveredett a németekkel. Szerbia polgárai inkább élnének szegénységben, mint hogy valaki a nevükben elismerje Kosovo függetlenségét, mondta Tomislav Nikolić szerb államfő Heinz Wilhelmnek, Németország belgrádi nagykövetének. Ráadásul azt is hozzátette, hogy a német nagykövet egy sajtónyilatkozatában közvetetten azzal vádolta meg őt, hogy hazug.

De emellett Nikolić folyamatosan arról beszél, hogy az EU új feltételt támasztott, és megköveteli Szerbiától egykori déli tartománya függetlenségének elismerését. Ezzel kapcsolatban nem lehet elégszer elismételni, hogy semmiféle új feltétel nincs. Egészen egyszerűen Szerbiának, mire az EU teljes jogú tagja lesz, kötelezettséget kell vállalnia, hogy nem gátolja Kosovo uniós felvételét. Az EU-ba pedig államokat vesznek fel, nem pedig tartományokat, ebből pedig egyértelműen következik, hogy ezzel Szerbia elismeri Kosovót. Persze tudja ezt Nikolić is. Amiről itt szó van, az inkább a haladó párton belüli törésvonalak problémája.

Egyébként is törvényszerűnek tűnik – a magyarországi viszonyok alapján is –, hogy ha egy párt túlerőben uralkodhat, ellenzéke pedig nincs, akkor az adott párton belül jelennek meg különféle irányvonalak. A haladók esetében ezt a helyzetet még tetézi a radikális múlt, amelynek tisztázása még mindig nem történt meg. A kormányfő ezzel szakítana, viszont nem tekinthet el a ténytől, hogy alaposan felduzzadt párttagságának jelentős része a radikális pártból átigazolt személyekből áll. Vučić ugyan körülvette magát olyan emberekkel, akiknek semmi közük az egykori háborús uszító párthoz, de helyi szinteken még mindig ugyanazok az emberek vannak jelen, akik a radikális időkben is. Ők nyilván nyelvezetükön módosítottak, de mentalitásuk, elkötelezettségük, meggyőződéseik a régiek. Ergo: valóban a kormányfő irányítja a pártot, de a döntéshozatalban ott vannak azok az emberek is, akik az államfő érdekeit képviselik. Egy Vučić–Nikolić-konfrontációnak meglennének a maga következményei, minden bizonnyal megtépáznák az ilyen belharcok a párt népszerűségét, de előbb vagy utóbb a kormányfőnek meg kell lépnie ezt a lépést. Annál inkább, mert az uniós integráció és Kosovo státusa is olyan stádiumába van, ahonnan lassan már visszafelé nem lehet lépni. Nikolić pedig mindenképp szeretne úgy kikerülni a történtekből, hogy a független Kosovo elismerését az ő nevéhez ne fűzze senki. Azzal pedig, hogy ilyen szinten aktualizálja Kosovo témáját, Nikolić konfrontálódik a nyugati országokkal, és a régi miloševići idők szellemében referendumot helyez kilátásba, igazából lehet, hogy ő maga kényszeríti ki, hogy a kormányfő rendet vágjon pártjában. Azzal pedig, ha kiderül, hogy a haladó pártban a kormányfő vagy az államfő áramlata az erősebb, az is eldőlhet, hogy Szerbia Nyugat vagy Kelet felé fog haladni.

Bajtai Kornél – Családi Kör nyomán