Egyéb 

Tizenöt évesek a felvidéki magyar sziámi ikrek

a sziami ikrekMegünnepelte tizenötödik születésnapját a Rozsnyóhoz közeli Várhosszúréten Tóth Luca és Andrea. Ők az eddig egyetlen életben maradt sziámi ikrek a mai Szlovákia területén.

Édesanyjuk könnyes szemmel emlékszik vissza mindazokra a megpróbáltatásokra, amelyekkel másfél évtizede és azután szembesült:

– Csak a terhességem nyolcadik hónapjában mondták meg a rozsnyói orvosok, hogy első kislányomnak, Melittának nem egy, hanem két testvérkéje lesz. Többet nem közöltek velem. Abban az időben még nem volt mágneses rezonancia az ottani kórházban, az ultrahangos vizsgálat során meg talán nem vették észre, mi a helyzet.

A két csecsemőt császármetszéssel hoztam világra, együtt 5630 grammal. A nővérek szerint alig fértek be az inkubátorba. Csak néhány nap múltán mondta el a főorvos a teljes igazságot: a kislányaim a hasizomnál, a farcsontnál vannak összenőve és azonos a vastagbelük.

Az édesanyát a legrosszabbra is felkészítették, de ma már 15 évesek a lányok.

– Szörnyű hetek következtek, megjártuk a kassai, majd a prágai-motolei kórházat, végül Pozsonyban Jaroslav Siman orvosprofesszor vállalta a műtétet, aki őszintén megmondta, milyen súlyos kockázatokkal jár a beavatkozás. A legrosszabbra is felkészített.

Először a vastagbelet választotta ketté, a végbelet pedig a hasfalukra tette ki. Miután beindult a csecsemők emésztése, két hónapos korukban tizenegy órán át tartó műtéttel szétválasztotta őket. Életben maradtak, és néhány hónap útán hazamehettek.

Azóta Andreának ki kellett venni az egyik veséjét, és még egy korrekciós műtétet is végrehajtottak rajta, de ma már ő is egészségesnek érzi magát, habár mindkettőjüknél még mindig megmaradt a végbélkivezetés, ezért óvatosan kell élniük.

– Kezdetben havonta, újabban pedig már csak fél évenként járunk ellenőrzésre a pozsonyi sebészetre és az urológiára – nyilatkozta az édesanyjuk.

Andrea és Luca idén fejezi be az általános iskolát.

Nol nyomán F. F.

Hasonló bejegyzések