Egyéb 

Suliszínház: Kispiaci példamutatás

suliszinhazAz iskola sikeres működése a tanárokon, tanítókon múlik. Ezt tapasztaltuk tegnap Kispiacon, ahol, csaknem minden korosztály fellépett a XV. Vajdasági Suliszínház Fesztivál elődöntőjén. A színjátszás kiváló nevelési eszköz, ráadásul élvezik a gyerekek. A félénkeket bátor fellépésre biztatja, gazdagítja a szókincset, jóra tanít.

Az Október 10. Általános Iskola hangyabolyként nyüzsgött, nagy volt az izgalom, négy csoport lépett fel az.  A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által szervezett diákszínjátszási fesztivál főszervezője Takarics Róbert volt, a bíráló bizottságban Jódal Rózsa írónő, Takarics Róbert író és Nagy Margit, a VMPE elnöke különböző szempontok alapján döntött az előadások minősítési sorrendjéről.

A helybeli szervező, az iskola magyartanárnője, Kávai Bózsó Ildikó volt. A Janikovszky Éva szövege nyomán, a tanárnő feldolgozásában és rendezésében a hatodikosok az „EPERSZÍN, vagyis Milyenek voltunk, vagyunk és leszünk” című darabot mutatták be, nagy sikerrel. A kamaszkori gondokat három szempontból jelenítették meg: a szülők („Nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz” és más, elcsépelt igazságokat, közhelyeket kórusban ismételve), a kamaszok lázadása és a gyermekszerelem oldaláról.  Az ő előadásuk volt a legjobb, ők jutottak tovább a fesztivál döntőjére.

Nagyszerű volt az ugyancsak kispiaci negyedikesek által bemutatott „A kőleves” című népmese-feldolgozás is, eredeti ötletekkel, Tilinkó Judit tanítónő rendezése díjat kapott.

Az iskola harmadikosai a Bálint Katalin tanítónő rendezte „Minden egér szereti a sajtot” című darabbal szórakoztatták a közönséget. A szürke és fehér egerek közti ellentétet, végül a megbékélést mutatták be.  Az előadás nevelő hatásáért díjazta őket a zsűri.

Az oromhegyesi Kis Ferenc Általános Iskola Gézengúz csapata volt az egyedüli vendég, idén először jelentkeztek a fesztiválra. II. és IV. osztályosok léptek fel az „SMeSék, telefonTos dolgaink” című előadással. Bálint Klára tanítónő a gyerekekkel közösen írta a mobiltelefon nélkül már létezni sem tudó világot kifigurázó darabot, amelyben a gyerek, ha nincs mobiltelefonja, csupán egy lesajnáló legyintést érdemel.  Ők a modern témaválasztásért kaptak díjat.

Sajnáljuk, hogy az előző években mindig jelen lévő horgosi Pöttöm színpad most nem jött el és szomorúan hallottuk, hogy Ludason már alig van gyerek, ezért nem jelentkeztek be a Sulifesztre.  A kisszínészek pogácsacsomagot, elismerő oklevelet kaptak és könyvjutalomban részesültek.

nm

Képek:

Lukács Attila

Hasonló bejegyzések