Románia háborúra készül?
Amennyiben Románia és Oroszország között háborúra kerül sor, a 20 és 35 év közötti romániai lakosokat besorozhatják – olvasható a România TV portálon.
Az oldalon arról is írnak, hogy „a hatóságok jóváhagyták azokat az orvosi formanyomtatványokat, amelyekkel a 20 és 35 év közötti romániai fiatalok meg kell jelenjenek szükség esetén a helyi sorozóbizottságok előtt, hogy kiderüljön, orvosi szempontból nézve alkalmasak-e a sorozásra.”
Viszont a dokumentumok aktualizálására még tavaly májusában került sor a szomszédos Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt. Erről akkor a Hivatalos Közlöny (Monitorul Oficial) is beszámolt.
Vélhetően azért kezdett el a romániai román sajtóban újra keringeni ez a hír, mert a moszkvai Katonai és Politikatudományi Központ igazgatója, Vlagyimir Jevszejev ezredes burkolt – vagy nem is annyira burkolt – kijelentéseket tett annak kapcsán, hogy Oroszország szükség esetén megtámadhatja Romániát.
A helyzet súlyosságáról árulkodik továbbá az is, hogy Victor Ponta miniszterelnök szerint Románia nem volt ilyen fenyegetésnek kitéve az utóbbi 20 évben.
Romániában 2,1 millió 20 és 35 év közötti férfi él a legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint.
Kolzsváros nyomán F. F.