Vérprofi hangzás és karizmatikus megjelenés – a Slipknot budapesti koncertjéről

Február 5-én a magyar fővárosba látogatott az idén húsz éves Slipknot. Koncertjük a Papp László Sportarénában kapott helyet, ahol Magyarország és a környékbeli országok nu metal rajongói remek lehetőséget kaptak a fejrázásra.

Amikor fél hat körül a helyszínre értünk, már kígyózó és egyre növekvő sorok álltak a bejáratok előtt. Persze, szokás szerint itt is lézengett egy-két fura fazon, aki a jegyekkel próbált svercelni; bennünket is leállított egy fickó azzal a szöveggel, hogy venne két jegyet. Mondanom sem kell, alig tudtuk levakarni! Végül a problémától megszabadulva beálltunk a sor végére, ami akkorra már jócskán távol volt a bejárattól. Nemsokára azonban már nem mi voltunk az utolsók. A sorok tovább nőttek, az emberek csak jöttek, néhányan próbáltak kerülni, előrébb állni, de nem sok eredménnyel; arra mindenki odafigyelt, hogy a délutáni/koraesti hidegben türelmesen foglalt helyét senki ne vehesse el.

Úgy másfél órát álltunk a hidegben, de megérte. A bemenetelnél nem volt tolongás, a stadion nem telt meg egyből. A King 810 fellépése alatt még bőven volt hely a kiemelt és a sima állóhelyeken, az ülő szektorokban pedig főleg. A 810 (számomra eddig ismeretlen) zenéje bemelegítésnek teljesen megfelelt, ugyanis az ott eljátszott dalaik mindegyikén erősen érződött a korai Slipknot hatása. Miután levonultak a színpadról és legördült egy hatalmas függöny, a tömeg izgalma felfokozódott. A csarnok lassanként megtelt, és látszólag mindenki árgus szemekkel fürkészte, hogy mi fog történni, és mikor.

Aztán a függönyt felhúzták, az együttes bevonult, az emberek pedig megőrültek! A Sarcastrophe-fal kezdtek, aztán pedig jöttek az „alapművek” (The Heretic Anthem, My Plague), és persze gyorsan megkínálták a rajongókat a még frissnek számító The Gray Chapter dalaival is. Bár az én ízlésemhez a régebbi albumaik jobban passzolnak, a The Devil in I-nál végig a hideg rázott – persze, pozitív értelemben. Amikor Corey énekhangja megtelítette az Arénát, szóhoz sem jutottam, és úgy tűnt, a többiek sem.

Észrevettem (és az állóhelyen bulizó barátoktól is hallottam), hogy a jelenlevők legnagyobb része leginkább az új album számaira bulizott és énekelte azokat (az előbbiekben említettek mellett még a The Negative One és a Custer dalokra). Szó mi szó, a The Gray Chapter valóban nagy sikert aratott világszerte, és személy szerint ennek tudom be, hogy az Index újságírója Showbiznisznek nevezte cikkében az egészet. Ennek ellenére persze a Spit it out vagy a People = S#it alatt hatalmasat tombolt szinte mindenki. Az eddigiekben felsorolt dalok mellett elhangzott még a 742617000027-(sic) kombináció (Slipknot, 1999), a Disasterpiece (Iowa, 2001), a Before I Forget, az Opium of the People, a Duality és a The Blister Exists (Vol. 3, 2004), valamint a Psychosocial és a Dead Memories (All Hope is Gone, 2008). Végezetül a Surfacinget hallhattuk (és dobhattuk el az agyunk rá!), majd a csapat levonulta után felcsendült felvételről a ’Til We Die.

És hogy hogyan váltak/válnak be az új tagok? Az előbb már említett indexes cikk olvasása után megfogadtam, nagyon odafigyelek arra, hogy ne legyek szubjektív, de miután kiderült, hogy többen is egyeznek ezzel, úgy döntöttem, megemlítem, hogy azért Joey Jordison helyére lépni nem lehet könnyű az új srácnak. Tehetsége van, de kell még idő, hogy bejáródjon, ugyanis egyszer-kétszer tapasztalható volt egy kis „szétcsúszás”. Ennek ellenére a koncert fergeteges volt, fényekkel, tűzzel, baseball-ütővel és természetesen új maszkokkal. Bár azt hittük, régi dalaik közül többet játszanak majd, és sok (szerintünk) meghatározó dal kimaradt (például az Eyeless vagy a Wait and Bleed), mégis, abban mindannyian egyeztünk, hogy megérte elmenni. A koncert utáni Facebook-kommenteket és bejegyzéseket olvasva, még azok sem bánták meg, akik elhagyták telefonjukat, pénztárcájukat vagy esetleg megsérültek.

Biztos vagyok, hogy az „újdonsült” rajongók is jól érezték magukat, még ha nem is ismertek minden dalt a régiek közül. A frontember megígérte, hogy ezután nem lesz ekkora kihagyás, és hamar visszatérnek a környékre – mi pedig reméljük, betartja ígéretét.

Képes Ifi nyomán T. T.