„Szerbia hóhéra” segít a szerb kormánynak, hogy hülyítse a polgárokat?!
Tony Blair volt brit miniszterelnök az egyre morbidabb szerb kormány tanácsadója lett, mégpedig 16 évvel Jugoszlávia bombázása után, amelynek ő volt a leglelkesebb szószólója.
Emlékeztetőül: Aleksandar Vučić szerb kormányfő, a bombázás idején a tájékoztatási miniszter posztját töltötte be és többek között Blair ádáz bírálójaként lépett fel. Mi több, szerkesztője volt egy Blairrel foglalkozó könyvnek, amelyet egykori pártelnöke, a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Šeselj írt. A könyv címe: Toni Blair, az angol buzi fing (Engleski pederski isprdak Toni Bler). Nos, Vučić és miniszterei tegnap a „b…i f…ng” minden szavát magukba szívták.
Tény, hogy a NATO-bombázás fontos szerepet játszott Slobodan Milošević embertelen rendszerének megbuktatásában. A katonai akció azonban súlyos következményekkel járt az egyébként is sokat szenvedő átlagpolgárokra nézve. Becslések szerint mintegy 2 500 civil vesztette életét az Irgalmas Angyal nevű hadművelet során. Ami ennél is tragikusabb: a bombázás során a NATO (minden ok nélkül) szegényített uránt használt, amely még mindig romboló hatást fejt ki. Ez a délvidéki magyarokat, sőt valamelyest a környező országokat is érinti.
Roger Coghill brit biológus jóslata szerint a következő években még mintegy 10 ezer ember hal meg Szerbiában az 1999-es évi bombázás következményeként. Egyre több hazai és külföldi szakember osztja véleményét.
Görög tudósok bombázás alatti mérései azt mutatták, hogy minden alkalommal, amikor a szél Koszovó irányából fújt, az ország középső és északi részén a radioktivitás 25 százalékkal növekedett, míg bolgár szakemberek szerint több mint 30 százalékról volt szó.
Szerbia egyes részein huszonéves fiataloknál sok esetben olyan daganatos betegségeket állapítanak meg, amelyek azelőtt szinte kizárólag idős, többnyire hetven év körüli vagy feletti embereknél jelentkeztek.
Egyre több esetben diagnosztizálnak mellrákot 30 évnél fiatalabb nőknél. Egyébként Szerbiában ebben a daganatos betegségen évente átlagosan 4 500 nő szenved, közülük mintegy 1 600-an halnak meg.
A Dr. Milan Jovanović Batut Szerbiai Közegészségügyi Intézet adatai szerint az utobbi tíz évben a leukémias betegek száma nem kevesebb mint 110 százalékkal növekedett, az elhalálózási arány pedig 180 százalékkal!
A bombázás során Szerbiára 15 tonna szegényített uránt dobtak, amely legkisebb mennyiségben is rákkeltő. Sőt, genetikai mutációkat okozhat, a sugárzásnak kitett személyek utódai nagy eséllyel születhetnek pszichofizikai elváltozásokkal.
Akárhogyis, több nyugati politikus elégedettségének adott hangot, amiért az akció ilyen sikeres volt. Toni Blair örömmámorban úszott.
Most eljött az idő, hogy tovább sanyargassa a szerbiai a polgárokat (sajnos közvetve a délvidéki magyarságot is). A sajátos „gazdasági-szociális népirtást” folytató szerb kormánynak segít, hogy minél hatékonyabb propagandát folytasson, megszilárdítsa az ingadozó hatalmát (és ezáltal sikeresen tegye tönkre az átlagemberek életét).
Vučić minisztereinek azt tanácsolta, mandátumuk ideje alatt három-négy témára összpontosítsanak. Nyilván felmérte a szerb választópolgárok jelentős részének „befogadó kapacitását”, szellemi szintjét.
Portálunk korábban írt róla, hogy Alastair Campbell, Blair munkatársa és jobbkeze már egy ideje Szerbiában tartózkodik és nagyban osztogatja tanácsait a boldogítóinknak.
Könnyen lehet, hogy ő szugerálta Vučićnak, elsősorban a televízió révén igyekezze félrevezetni a (számítástechnikai) analfabéta szavazókat (akik úgysem néznek utána az elhangzottak valóságtartalmának).
Talán így fordulhatott elő, hogy a szerb kormány legutóbbi ülését élőben közvetítették (amire eddig sohasem volt példa). Ezen az ülésen a szerb kormányfő egyebek között azt a (finoman fogalmazva) valótlanságot állította, hogy a haladóknak köszönhetően a dinár árfolyama rendkívül stabil, hiszen két évvel ezelőtt az euró 118, ma pedig 120 dinárt ér. Ezzel szemben az igazság az, hogy az euró két évvel ezelőtt 111,10 dinárt ért.
Talán nem ártana, ha Blair és haverjai a VMSZ-t is ellátnák pár jó tanácssal, mert vezetői sorra halmozzák a tragikomikus (de inkább tragikus) hibákat. Pillanatnyilag a délvidéki magyar politikai porondon ugyan nincs konkurenciájuk, de ha így folytatják, félő, hogy „felfalják” önmagukat.
És akkor mihez kezdünk nélkülük?
K. P.
