Egyéb 

A szabadkai „ombudszmanó” tevékenysége

ombudsmanA szabadkai polgári jogvédőhöz tavaly mintegy 1500 elkeseredett, reményvesztett ember fordult. Ez a szám nagyjából az előző évek szintjén mozog.

Az ombudsman segítségével mintegy tizen nagy nehezen megszakították a Távfűtőművek Közvállalattal kötött szerződésüket (ez ugyanis cseppet sem egyszerű, mert aki egyszer aláír, annak az élete végéig „tejelnie” kellene – valahogy így vélekedik az említett cég).

Amiben viszont a polgári jogvédő nemigen tudott segíteni: a törvénytelen felmondások, az elmaradt bérek, a túlóra kifizetésének „elmulasztása”, tehát foglalkoztatási és munkaügyi rendellenességek, vagyis az arrogáns és felelőtlen munkáltatók szabálysértései. Ilyen esetekben az ombudsman legfeljebb valamilyen tanáccsal szolgál, másik intézményhez irányítja a sértetteket.

Egyes polgároktól hallottam, hogy az ombudsman hivatalában még mindig nem beszélnek magyarul, ami viszont roppant bosszantó és felháborító.

Akárhogyis, a szabadkai polgári jogvédő irodája a Városháza első emeletén található, munkanapokon 8 és 13 óra között fogad ügyfeleket. Akinek nincs hol kiöntenie a lelkét, itt ingyen megteheti, de ne nagyon számítson gondjainak megoldására. Ugyanakkor semmit sem veszít, ha kicsit cseveg az „ombudszmanóval”. (Kérdezze meg tőle miért nem tanult meg magyarul.).

F. L.

Hasonló bejegyzések