Szerbia is szorgalmazza a keleti nyitást

Nikolic elnök kijelentette, hogy a két nép között mély, megtörhetetlen kapcsolatok épültek ki és Szerbia nagyon hálás a Kínából érkező gazdasági segítségért, olvasható az elnök sajtóirodájának közleményében.
„Szerbia földrajzi helyzete rendkívül kedvező; ebben az országban kitűnő, szakmailag jól képzett munkaerő dolgozik és számos olyan piaci kapcsolattal rendelkezik, ahol a termékeket vámmentesen lehet értékesíteni” – mondta a szerb elnök, hozzátéve, hogy a két fél közösen exportálhatna ipari és mezőgazdasági termékeket harmadik országok piacaira.
A szerb elnök hangoztatta: meg van győződve arról, hogy a kínai delegáció elégedett lesz a belgrádi tisztviselők által kidolgozott projekt – javaslatokkal az infrastrukturális fejlesztés, a magán – és közösségi tőke együttműködésével megvalósítandó (PPP) és a zöldmezős beruházások területén, amelyeket a tárgyalás napján adtak át a kínai félnek.
Qin Boyong, Hebei tartomány helyettes kormányzója, a kínai delegáció vezetője egyetértett Nikolic elnökkel abban, hogy a Szerbia és Kína közötti a barátság őszinte és mély, amely leküzdött minden kísértést és akadályt.
Qin hangsúlyozta, hogy Hebei tartomány azokat az irányelveket követi, amelyet Kína vezetése meghatározott a Közép- és Kelet-európai országokkal, különösképpen Szerbiával való együttműködés fejlesztése érdekében.
Nagy lehetőséget látunk a gazdasági együttműködés elmélyítésére, különösen a helyi önkormányzatok szintjén, mondta a kormányzó – helyettes. A harmadik országokba irányuló közös export-javaslat igazán kitűnő, tette hozzá.(figyelő)