Gyengítené vagy erősítené a gazdaságot a defláció?
A legtöbb közgazdász a deflációval riogat, de miért lenne rossz az áresés?
A Bloomberg elemzői nemrég nyilvánosságra hoztak egy tanulmányt, miszerint Horvátországot és még hét európai államot az idén defláció fog sújtani.
A kőolaj árzuhanása „kiábrándítóan” hat az árak alakulására. Horvátországban ezt a hírt úgy tálalták, hogy valami végzetesen veszélyes dolog fog történni. Pesszimista prognózisokkal riogatnak és bíznak a bölcs államban, aki majd megtalálja a módját, hogy megmentsen minket az elképzelhetetlen katasztrófától: minden, amit vásárlunk olcsóbb lesz!
Mi a deflációban az olyan rossz és miért félünk tőle? Még fontosabb: mi olyan jó az inflációban és miért fogadjuk el, hogy az teljesen normális?
Próbáljuk józan paraszti ésszel végiggondolni ezeket a dolgokat. Gyakran célravezetőbb így megérteni egy témakört, mint ha neves közgazdászok tanulmányain rágnánk át magunkat.
Az infláció nem más, mint egy valuta vásárlóerejének a csökkenése. Vagyis a zsebünkben tartott készpénz minden egyes pillanatban veszít az értékéből, az áruk pedig drágulnak.
Ez kedvez az adósoknak, mert a kölcsön kapott pénz kevesebbet ér, mint amikor kölcsön kérték. Mivel a nyugati világban a legnagyobb adósok a szuverén országok, könnyen érthető, hogy az államok miért is szeretik az inflációt – mert könnyebben kikászálódhatnak az adósságból. Az infláció csökkenti a köztartozást és élénkíti a még nagyobb állami költekezést.
Persze nem kevés ebben az önámítás, hisz mindenki tudja, hogy a bankjegynyomtatás nem hoz létre új értéket. Ha az infláció azt eredményezi, hogy egy állam kormánya növelheti a költekezését, akkor a kérdés, hogy miből is ered az új érték? Nyilvánvaló, hogy az államilag gerjesztett infláció nem más, mint egy alternatív adóztatás, sőt, ami még rosszabb: a javak újraosztása éspedig úgy, hogy a szabadpiaci körülmények között gazdálkodóktól elvonnak, majd azt elvonást az állami szektornak adományozzák. Vagyis az inflációs politika a szabadverseny résztvevőit sújtja és az államon élősködőknek kedvez.
Másrészt a defláció a növekvő, szabadpiaci gazdaságokban normális jelenség kellene, hogy legyen; a technológiai fejlődés következménye. Egy vekni kenyér előállításához manapság kevesebb energia, emberi munkaóra és olcsóbb alapanyag kell, mint ezelőtt száz éve, ezért logikus, hogy most olcsóbb a kenyér, mint hajdanában.
Nincs semmiféle valós indoka, hogy a defláció gazdaságot hanyatlásba döntő hatásaitól féljünk. Történelmi távlatból nézve: a XIX század végén Németország és az USA gazdasága közel két évtizedig tartó deflációs időszak alatt elképesztő tempóban szárnyalt. Akkoriban a bérek nominálisan azonos szinten maradtak, ám a vásárlóerejük nőtt.
Emellett a deflációs környezet ésszerű vásárlásra és takarékosságra késztet. Mindez olyan stabil és egészséges nemzetgazdaságokat eredményez, mint amilyen például Németországé. Ellentétben az inflációs közegben jellemző, megtakarítás nélküli tékozló költekezésre sarkalló gazdaságokra, amelyek Spanyolország és Görögország sorsára jutnak.
Végezetül: ismernek akár egyetlen egy olyan embert, aki nem arra vágyik, hogy azok a dolgok amiket megvásárol, legyenek olcsóbbak, hanem örül az áremelkedésnek? Mert én nem.
Luka Popov
A szerző elméleti fizikus, egyetemi oktató. Szakterülete mellett közgazdasági kérdésekben is publikál. Ezt a cikket a Jutarnji List napilap online kiadásában jelentette meg, magyar fordításban pedig a croatiapepita blogon.
