Durva: a mezőgazdasági miniszterasszony sértegeti és megalázza a gazdákat?!
Nem tudom, vajon bölcs dolog-e hergelni a komoly (és jogos) sztrájkkal fenyegetőző mezőgazdasági termelőket. Nem elég, hogy a kormány a termőföldek esetleges kiárusításával, valamint a korlátlan (?) hús- és tejbohozatallal tönkreteheti az egyetlen ágazatot, amely úgy-ahogy életben tartja a roskadozó szerbiai gazdaságot, de ennek tetejében a médián keresztül még egy jó nagyot bele is rúg azokba, akiknek hálával tartozik.
A mesék egyik népszerűtlen alakjára emlékeztető Snežana Bogosavljević Bošković mezőgazdasági miniszter kijelentette: a gazdákat nem érintik annyira az állam megszorító intézkedései, mint a más gazdasági ágazatokban dolgozókat, annak ellenére, hogy csökkent a támogatások összege. (Ez aztán a logikus és normális magyarázat!).
A miniszterasszony tovább fokozta a provokálást: szerinte a gazdaságok 95 százalékát voltaképpen egyáltalán nem sújtja az általános ún. takarékoskodás. A hátrányt szenvedő 5 százaléknak pedig azt üzente, más lehetőségek is rendelkezésre állnak, például az államilag támogatott kedvezményes mezőgazdasági hitelek. Emellett rövidesen megpályázhatják az IPARD Alap eszközeit. (Az „áldott” unióval vigasztalja a gazdákat, miközben az onnan importált termékek teszik őket tönkre. Mire Szerbiában életbe lép az IPARD, félő, hogy a gazdaságok jó része „becsukja a boltot”).
Bošković a minisztérium legkimagaslóbb eredményének a következő tíz évre vonatkozó mezőgazdaság-fejlesztési stratégia kidolgozását tekinti. (Na, ettől a termelők biztosan hanyatt vágódtak.).
Továbbá kiemelte, hogy a mezőgazdasági-élelmiszeripari termékek az ország összkivitelében 23, behozatalában pedig 8 százalékban vesznek részt. A szerbiai dolgozók 21 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik.
Magyarán: a haladó párti miniszterasszony előbb agyonsértegette a gazdákat, majd beismerte, hogy nélkülük az ország összeomlana.
Az egészben az a legrosszabb, hogy elsősorban a délvidéki termelőket köpte arcul, hiszen a mezőgazdaság talpon maradása nagyrészt rajtuk áll vagy bukik.
A képen: a jóságos és rokonszenves Snežana Bogosavljević Bošković (valamit mutat a gazdáknak?)
K. P.