Szabadka: az áramelosztó lekapcsolt egy háztartást – bizonyíték nélkül a csalásra!
Snežana és Boro Tanasković áram nélkül maradtak, bizonyítani pedig nem tudják, hogy nem lopták az áramot. Elmondásuk szerint még februárban megjelentek náluk az áramelosztó dolgozói, és szó szerint rákényszerítették őket két különböző tartalmú jegyzőkönyv aláírására, hitegetve a szegénysorsú házaspárt azzal, hogy „minden rendben lesz”.
– A villanyórát még 14 évvel ezelőtt szerelték be, és mi soha hozzá sem nyúltunk. Szociális segélyből élünk, a fogyasztás 80 százalékát az állam fedezi, a fennmaradó 20-szal pedig sohasem maradtunk adósak. Most pedig 33 000 dináros tartozást követelnek rajtunk, ami minden logikának ellentmond. Víz és áram nélkül pedig nem tudok gondoskodni beteg férjemről – panaszolja Snežana.
Az áramelosztó „behajtói” két, egymásnak ellentmondó jegyzőkönyvet készített a házaspárnál, az egyik szerint minden rendben van a villanyórával, a másik szerint pedig „nincs rendben”. (?!)
Tanaskovićék ügyvéd közreműködésével levelet írtak az áramelosztó igazgatójának, de választ még nem kaptak. Az elosztó arra hivatkozik, hogy az újvidéki központ engedélye nélkül nem adhatnak választ (na persze..), illetve, hogy a kérdéseket és panaszokat email formájában kell továbbítani, a válasz pedig néhány napon belül megérkezik. Bizonyára…
– A villanyórát elvitték, még csak nem is tudtuk lefényképezni, vagy esetleg szakemberrel konzultálni a valós állapot feltárásával kapcsolatban. Követeljük vissza az óránkat, ellenkező esetben a belgrádi központ igazgatójához, vagy Antić miniszterhez, esetleg magához Vučićhoz fordulunk. Szegények vagyunk, de nem engedjük, hogy tolvajnak nevezzenek bennünket – fejezte be az elkeseredett asszony.
Talán a városvezetéshez is fordulhatna Snežana… Na jó, ez csak tréfa volt. Tartok tőle, hogy a kulcs esetleg az állam 80 százalékos hozzájárulásában rejlik. Talán megunták a házaspár segélyezését, s így fabrikáltak egy okot annak megszüntetésére.
Persze, ez csak egy gyors eszmefuttatás, de ki tudja…
Blic nyomán F.J.