Egyéb 

Új irányzatok a kínai Kommunista Pártban

kinai kpA párttagságra méltatlanná vált emberekkel szembeni szigorú fellépést szorgalmaz a több mint 82 milliós Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának politikai bizottsága – derült ki hétfőn kiadott közleményükből.

 

 

E szerint egyes párttagok „korrupttá váltak és elfajzottak”, „hitük megingott, a párt tanításait nem igazán értik és nem tartják be a fegyelmi előírásokat” – áll a Hszi Csin-ping főtitkár által vezetett párt 25 tagú testületének üléséről kiadott dokumentumban.

 

Egyes pártszervezetek nem elég szigorúak a tagok kiválasztásakor, a felvett tagok „minőségét” javítani kell – sürgette a legfelsőbb pártvezetés. Úgy vélik, a problémák következtében meggyengült a párt, romlott a róla alkotott kép, csökkent a tekintélye az emberek előtt, s a negatív jelenségek egyúttal rossz hatással voltak a párt belső összetartó erejére és működésének hatékonyságára. A KKP azt is kifejezésre juttatta, hogy optimalizálni szeretné tagságának struktúráját, létszámát pedig „megfelelő” szinten kívánja tartani. 

A politikai bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy növelni kell a munkások számát, miközben folytatják a vidéki gazdálkodók körében is a toborzást. Körükben, ahogy az értelmiségiek esetében is, a fiatalok felvételére fognak törekedni.

Egyúttal hangsúlyozta a KKP, hogy Kínának nem áll szándékában adaptálni a nyugati kapitalista modellt, éppen ellenkezőleg, a marxista eszmék globális terjedésére alapozva egy új világrend kialakulására számít. “Mára a marxizmus a nyugati politikai élet fő vonulatává vált” – állítja a Csiusi (Qiushi) folyóiratban megjelent írás. (A lapot egyébként a kínai KP szócsövének tekinthetjük).

„A ‘marxista láz’ szervezetlenül, teljesen spontán módon ütötte fel a fejét. Ha nem került volna sor a válságra, ha a neoliberalizmus nem indult volna romlásnak, akkor a marxista láz sem terjedt volna olyan elsöprő erővel a Nyugaton, mint ahogy azt tette. A marxista gondolat reneszánsza a világtörténelmi fejlődés elkerülhetetlen irányát jelöli ki. A marxizmus reneszánsza azonban nem jelenti azt, hogy a neoliberális és más kapitalista elméletek és azok vezető szószólói egykönnyen feladnák állásaikat. Hosszú és nehéz küzdelem előtt állunk számos buktatóval” – írja a kínai lap.

(MTI nyomán Gye)

Hasonló bejegyzések