Tovább zuhant a Fidesz támogatottsága
A Fidesz támogatóinak aránya februárról márciusra 3 százalékponttal, 27-ről 24 százalékra csökkent a teljes népesség körében, ami azt jelenti, hogy mostanra a kormánypárt az egy évvel ezelőtti 36 százalékos támogatottságának a harmadát elveszítette.
A Fidesz február óta bekövetkezett népszerűségvesztéséből az ellenzéki pártok – a lassan növekedő DK kivételével – egyelőre nem tudtak számottevő előnyt szerezni, ugyanakkor a pártpreferenciával nem rendelkezők aránya legutóbb éppen két éve, 2013 márciusában volt olyan magas, mint most (37 százalék).
Kétéves mélyponton van a kormány munkájával való elégedettség is a felmérés szerint: a lakosság mindössze 29 százaléka gondolja úgy, hogy a kormány eddig jó teljesítményt nyújtott, szemben azzal a 68 százalékkal, akik rossznak minősítették az Orbán-kormány munkáját. A Fidesz jelenlegi támogatói közül pedig minden hatodik személy (15 százalék) szemléli kritikusan a kormány tevékenységét.
A Fidesz jelenlegi támogatói között a kitartó hívek vannak többségben: 92 százalékuk (emlékei szerint) a tavalyi választáson is a Fideszre szavazott.
Ellenpéldának pedig ott a Jobbik: mostani támogatók közel ötöde azt állítja, hogy tavaly tavasszal még a Fideszre szavazott, és azóta pártolt át a párthoz.
(portfolio.hu nyomán)