Lefejezést terveztek a terroristák a nyílt utcán
Katalóniában őrizetbe vették annak a spanyolországi iszlamista terrorsejtnek a tagjait, amely nyilvános helyen akart lefejezni egy embert. Az ügyészség szerint lehallgatott telefonbeszélgetések alapján a szélsőségesek azt tervezték, hogy elrabolnak egy embert, kiválasztott áldozatukatpedig az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet módszeréhez hűen sárga kezeslábasba öltöztetik, majd a nyílt utcán lefejezik, akciójukat pedig videóra veszik.
A csoport egy barcelonai zsidó könyvesbolt megtámadását is tervezte, valamint el akart rabolni egy katalóniai bankvezért, és a váltságdíjból akarta finanszírozni terrorcselekményeit. Emellett a csoport azon mesterkedett, hogy fiatal harcosokat toborozzon az IÁ-nak Katalóniában. A magát „Iszlám Testvériség a Dzsihád Hirdetéséért” néven nevező szélsőséges csoport tagjait szerdán vették őrizetbe a hatóságok egy terrorellenes akcióban.
Barcelona térségében és Tarragona tartomány több településén tartottak házkutatásokat, gránátokat, lőfegyvereket, késeket és pokolgépek előállításához szükséges anyagokat foglaltak le.
Pénteken a bíróság elrendelte hét gyanúsított letartóztatását, a csoport egy 17 éves tagját pedig javítóintézetbe küldte. Az utóbbi hónapokban több olyan csoportot is felszámoltak Spanyolországban, amely olyan önkéntesek toborzásával foglalkozott, akik készek a szíriai vagy iraki konfliktuszónákba utazni.
Index nyomán F.J.