beskucnikEgyéb 

Szomorú szerb rekord: a munkanélküliség

beskucnikAz IMF jóslata szerint Szerbia az egyetlen európai ország, amelyben a munkanélküliség nőni fog. A következő év folyamán Görögországgal karöltve szomorú rekordot fog dönteni a balkáni ország. Nevezzük inkább annak, mint európainak…

A világgazdaság állapotáról szóló áprilisi jelentés szerint a munkanélküliek aránya 20,7 százalékos lesz Szerbiában az év végén, ami az IMF adatai szerint egy százalékkal több, mint a tavalyi év végén.

Az IMF előrejelzéseiben azért számít a foglalkoztatottak számának csökkenésére, mert Belgrád strukturális reformokra kötelezte el magát az IMF-fel szemben.

Mindemellett az IMF szerint idén ugyancsak Szerbiában csökkenni fog a bruttó hazai termék értéke is 2014-hez viszonyítva, vagyis nem lehet arra számítani, hogy a magánvállalkozók érdekeltek lesznek új emberek foglalkoztatásában.

Aleksandar Vulin munkaügyi miniszter (ez a hivatalos titulusa, én másként nevezném) azt nyilatkozta, nem lehetetlen, hogy az IMF hibázott.

– Az IMF is hibázhat. Erre az évre vonatkozóan a GDP csökkenését irányozták elő, holott az vagy nulla lesz, vagy enyhe növekedést mutat majd – mondja Vulin.

Nos, ha ő mondja, akkor biztosan így van. Mindenesetre, ha komoly érvekkel próbálta volna inkább megcáfolni az IMF sötét jóslatát, talán még el is gondolkodhatnánk rajta.

Másrészt, az IMF sem kell ahhoz, hogy magunk is lássuk, a Vučić kormány nem fogja megváltani az országot.

Blic nyomán F.J.

 

Hasonló bejegyzések