sokkoloEgyéb 

Kényelmesebbé teszik a szerb rendőrség munkáját: eddig „csak” vertek, ezentúl majd sokkolnak és lefújnak

sokkolo– Az új törvény tervezete szerint sokkoló botokat és bors spray-t is viselhetnek majd az övükön a pisztolyuk mellett a szerbiai rendőrök. Ezen eszközökkel a belügyi tárca korszerűsíteni akarja a rendőrséget, mert ezekkel a rend őrei ugyanazt a célt érhetik el lőfegyver használata és súlyos testi sérülések okozása nélkül – mondta Nebojša Stefanović belügyminiszter. Persze, ezeket az eszközöket is mi fizetjük ki majd…

A rendőrségről, a nyilvántartásról és az adatfeldolgozásról szóló törvények tervezetei előirányozzák a rendőrség átszervezését is: nagyobb fokú együttműködést alakítanak ki a helyi önkormányzatok egységeivel, nemzetközi, európa-ügyi és emberi erőforrással foglalkozó részlegeket hoznak létre a minisztériumon belül, ezen felül külön választják majd a belügyi és a rendőrségi ügyeket.

– A szervezet feloszlott a rendőrségi és belügyi munkákra. Kiderült, hogy ez nagyobb kihívás, mint ahogy az elején tűnt, mert nem lehet olyan könnyen és szigorúan felosztani a minisztérium funkcionális egységeit azokra, akik a rendőrségi ügyeket végzik, és azokra, akik a belügyeket intézik. Több szervezeti egység létezik, akik a közvetlen munkájukban nem rendelkeznek rendőrségi hatáskörrel, a munkájuk kizárólag arra összpontosul, hogy elősegítsék a rendőrségi munkákat és a biztonsági rendszer működését – nyilatkozta Stefanović.

Nos, még egy csomó újítás, anyagi kiadás, ami persze nem vezet sehová, legkevésbé pedig a közbiztonság növeléséhez.

PannonRTV nyomán F. J.

Hasonló bejegyzések