csoka-vmsz3Egyéb 

Vihar utáni és előtti csend – A VMSZ jelenlegi helyzete néhány képen

Néha pár kép többet mond minden szónál.

A délvidéki magyar közélet megbolydult a héten, amikor látványos törések történtek a Vajdasági Magyar Szövetség soraiban és egyben a Magyar Nemzeti Tanácsban is.

Az elmúlt napokban mindenki arról beszél, hogy mi hangozhatott el és mi történhetett a VMSZ péntek esti kibővített elnökségi ülésén, ahol végül lemondott 3 MNT képviselő, köztük a VMSZ szürke eminenciásának tartott Lovas Ildikó is. Az elvonult viharfelhők után azonban már újabbak gyülekeznek, ugyanis holnap sürgősségi ülést tart az MNT, ahol a lemondások mellett a Végrehajtó Bizottságot is újra ki kell majd nevezni, ám Lovas lemondása miatt a holnapi ülés még több érdekességet és függönyök mögötti lezsírozott háttéralkut tartogathat. Az elmúlt napok eseményei és a holnapi ülés pedig további kihatással lehet a VMSZ jövő szombaton esedékes tisztújító kongresszusára is. Így, vajdasági közéleti szempontból igen érdekes hétnek nézhetünk elébe.

Azonban a hullámok elvonultával, ám még az újabb szökőár megérkezte előtt ma, vasárnapias hangulatban alkalma volt még a VMSZ politikusainak rendezni a soraikat és még egy jót enni, inni, mulatnia a csókai birkapörköltfőző és báránysütő versenyen.

csoka-vmsz3

A jelenlegi „erőviszonyokról” beszédesen tanúskodnak a rendezvényről készült fotók, amelyekről kiderül, hogy a rendezvényre Pásztor István Lovas Ildikó társaságában érkezett.

csokarmark

watermark2

Pásztor István stílusosan és nevéhez is méltóan egy birka főző rendezvényen tudta még egyszer felmérni a pártban uralkodó erőviszonyokat és klikkesedéseket a pártja előtt álló, akár vízválasztóvá is válható hét előtt.

+ egy extra kép:

Kormányos (Cica) László a VMSZ Tanácsának alelnöke (balról) láthatóan jól érezte magát ma:

vmsz-csoka1

(Fotók: Hét Nap)

    

Hasonló bejegyzések