Egyéb 

Zombori pártfinanszírozás: Évi szinten kb. 3 milla

zomborA zombori önkormányzat tanácsnokainak juttatásaira és a pártok tevékenységének finanszírozására ebben az évben összesen 21,5 millió dinárt fordítanak. A tanácsnoki illetmények értéke (és kifizetésének üteme) nagyjából megegyezik a többi városban, községben kifizetésre kerülő összegekkel.

Ami csak a pártok pénzelését illeti, a Zomborban működő politikai pártok havi szinten 253 000 dinár támogatásban részesülnek a városi költségvetésből, vagyis a helyi önkormányzatba bejutott pártok 2013-ban több mint hárommillió dinárt kapnak a tevékenységükre. Ezen az összegen összesen tizennégy párt osztozik. Legtöbb pénz a Demokrata Párt és a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége koalíciójának jár, havonta 54 592, ami évi szinten 655 104 dinár. Ez a szövetség szerzett legtöbb mandátumot a községi képviselő-testületben. A belső elosztás szerint a demokratáknak ebből az összegből havonta 47 768 dinár jut, a VHDSZ-nek meg 6824. A Szerb Haladó Párt havi városi támogatása 38 849 dinár, a VMSZ-é 15 235, a VMDK-é pedig 8379. Legkevesebb, havi 4189 dinár az egyetlen képviselővel rendelkező Néppártnak jár.

Somborske novine és Magyar Szó nyomán F. L.

Hasonló bejegyzések