Egyéb 

Az ombudsman szerint az emberi jogok csorbát szenvednek

Saša Janković szerbiai ombudsman a 2014. évi jelentését bemutatva a szerbiai parlamentben azt mondta, az emberi jogok állapota bizonyos előrelépések mellett ugyan, de nem volt kielégítő. Vladimir Đukanović, a Szerb Haladó Párt elnöke ugyanakkor „politikai pamfletnek” nevezte a jelentést.

A parlament igazságügyi, államigazgatási és helyi önkormányzati bizottságának ülésén Janković úgy fogalmazott, „az igazságügy még nem állt lábra”, az „államigazgatás pedig nem rendelkezik a jó igazgatás attribútumaival”.

Az ombudsman rámutatott a Világbank értékelésére, amelynek értelmében a szerbiai polgárok szinte kétszer kevesebbszer fordulnak a bíróságokhoz, mint Európa polgárai, ugyanakkor az ügyészeknek, bíráknak és ügyvédeknek nincs elegendő értesülése az új előírásokról, amelyeket gyorsan hoznak meg, ez pedig – Janković szavai szerint – komplikáltabbá teszi a szerbiai eljárásokat.

Janković meglátása szerint a magas bírósági díjak miatt nem megfelelő fokú a bíróságokhoz való hozzáférés, a meghozott törvényeket pedig gyakran nem hangolják össze egymással. Mint fogalmazott: a bírósági rendszernek nincs káderhiánya, a bíróságokra fordított összeg pedig 0,66 százalékkal több, mint az EU-s államok többségében.

Az ombudsman üdvözölte a bírósági végrehajtók és közjegyzők intézményének bevezetését, viszont mindezt idővel megmutatkozó hiányosságok mellett tették meg.

A fogdákban és börtönökben uralkodó helyzetről szólva Janković azt mondta, nem került sor jelentős javulásra, illetve továbbra is gondok jellemzik az elhelyezést és az egészségvédelmet, és erre is vonatkozik a legtöbb panasz.

Szavai szerint nem hajtották végre a közigazgatás átszervezését, depolitizálását, racionalizációját, a Világbank értékelése szerint pedig ez az elsődleges akadálya Szerbia fejlődésének.

A bizottság egyik tagja, Vladimir Đukanović ugyanakkora felszólította Jankovićot, hogy mondjon le.

VajMa nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések