Súlyosan megsérült az Iszlám Állam vezére
Az Iszlám Állammal kapcsolatban álló iraki források szerint még márciusban életveszélyesen megsebesült a szervezet vezetője egy légicsapásban az ország nyugati részén. Bár azóta állapota lassan javul, a napi irányítására egyelőre még nem képes Abu Bakr al-Baghdadi.
A The Guardian brit lapnak nyilatkozó forrás elmondta: a terrorszervezet vezetése al-Baghdadi súlyos sérülését látva számolt a halálával is, így sürgősen összehívtak egy találkozót az új vezető kinevezésére.
Egy nyugati diplomata és egy iraki tisztviselő a lapnak egyaránt megerősítette, hogy március 18-án voltak légicsapások Umm al-Rous falu környékén, a szíriai határ közelében. Már novemberben és decemberben is voltak olyan hírek, amelyek szerint légicsapásokban megsérült al-Baghdadi, ám ezeket nem erősítették meg.
Megerősítették a támadás tényét
A diplomata szerint a márciusi légicsapásban egy ISIS-vezetőket szállító autókonvojt ért találat, amelyben három férfi meghalt. Arról azonban állítása szerint nem tudtak, hogy a terrorszervezet vezetője is velük utazott. Az egyik, a terrorszervezettel kapcsolatban álló iraki forrás szintén megerősítette a támadás helyét, idejét, és azt, hogy al-Baghdadi abban súlyosan megsérült.
(origo.hu nyomán)