Kétszer annyian olvassák a DélHírt, mint a „legolvasottabb” Magyar Szót
Sokan várták a Magyar Nemzeti Tanács hétfői 6. ülését, ahol a fő téma a jogi bénázás miatt véletlenül megszűnt Végrehajtó Bizottság újraválasztása, és Lovas Ildikó MNT-ből való látványos és végleges „kiebrudalása” volt.
A hétfői ülésen azonban más érdekes beszámolók is elhangzottak, ilyen volt többek között a 11. napirendi pont, amely a Magyar Szó Lapkiadó Kft. 2014-es munka és pénzügyi beszámolója. Az egyetlen délvidéki magyar napilap nevében Ökrész Rozália, a lapkiadó Kft. igazgatója beszélt az MNT képviselőinek, aki beszámolójában kiemelte: „Mára elmondható, hogy a Magyar Szó a vajdasági magyar online térben a leglátogatottabb, a legolvasottabb portál. 2014 augusztus 7-én, amikor rekordot döntöttünk 37.537-en olvasták lapunkat.„
Sajnos, azonban ki kell ábrándítanunk Ökrész Rozáliát, aki nem mellékesen korábban a VMSZ tartományi pénzügyi titkárhelyettese és a párt temerini KKT frakciójának vezetője is volt. Ugyanis, a DélHír Portálnak a napi rekord látogatottsága közel kétszerese a Magyar Szó online kiadásának, nevezetesen portálunkat 73.576-an olvasták 2014 december 7-én, míg másnap, december 8-án 36.452 keresték fel lapunkat a Google Analytics mérései szerint.
Ezekért a kiemelkedő látogatási adatokért mérhetetlenül hálásak vagyunk olvasóinknak, hiszen Önöknek/Nektek köszönhetően az alig valamivel több mint két éve működő DélHír Portált többen olvassák, mint a 70 éves tapasztalattal rendelkező, az MNT által a „vajdasági magyar online tér” leolvasottabb szereplőjének ítélt internetes hírfelületet. Ez a csúcs pedig úgy „jött össze”, hogy a DélHír szerkesztőségében kevesebben dolgozunk, mint ahányan a Magyar Szó szerkesztőségeiben takarítóként vannak alkalmazva.
Köszönjük olvasóinknak a bizalmat!