a danilo vucicEgyéb 

Az alma… Vučić fia beismerte faterjának, hogy kemény nacionalista!

a danilo vucicAleksandar Vučić szerb kormányfő közölte, hogy a hazafias pártok jelentenek legnagyobb veszélyt Szerbiára, és kirázza a hideg magától a gondolattól, hogy a fiatalok rájuk szavazhatnak. (Mit szörnyűlködik, hiszen 1995-ben nagy radikális sovinisztaként azt mondta, egy megölt szerbért száz muzulmánt kellene kinyírni?).

Mint mondta, fél, hogy az emberek a látszólag legegyszerűbb megoldásokat választják majd, holott azokban komoly veszély rejlik.

Vučić szerint a szerb kormányt az elkövetkező hét-nyolc évben – attól függetlenül, hogy ő (Vučić) vagy más haladó káder lesz-e az élén – sem a Demokrata Párt, sem a Szerbiai Demokrata Párt nem lesz képes megbuktatni.

Sokkal nagyob kapacitás rejlik a hazafias, ám homályos gazdasági elképzelésekkel rendelkező erőkben – mondta az aggódó kormányfő.

Vučić elárulta, hogy nem örvend népszerűségnek kiskorú fia, Danilo osztályában, ahol mindössze hárman-négyen szavaznának rá. Arra a kérdésére, vajon ez azt jelenti, hogy osztálytársainak többsége a „sárgákat” szimpatizálja, Danilo azt válaszolta, hogy még véletlenül sem. Szinte mindenki a nacionalista pártokat és szervezeteket kedveli. Szimpátiájuk megoszlik az Oltárajtó (Dveri), a radikálisok és az 1389 között.

A fiú hozzáfűzte, hogy ő ugyan kitart a faterja mellett, de azért ő is kemény szerb nacionalistának tekinti magát.

Vučić erre állítólag csak annyit mondott, hogy rendben, de ugyanakkor utasította fiacskáját, hogy többet olvasson, főleg Ivo Andrić könyveit. Megható történet.

A képen (balról jobbra): egy ismeretlen ürge, Danilo Vučić és a boldogítónk

Nedeljnik nyomán K. P.

Hasonló bejegyzések