bunozesEgyéb 

A belügyminiszter és a statisztika szerint csökkent a bűnözés Szerbiában (+ videó)

bunozesNebojša Stefanović szerint 7,5 százalékkal csökkent a bűnözés Szerbiában az elmúlt évben. A szerb belügyminiszter elmondta, hogy amióta ő tölti be a tárcavezetői posztot, számos újítást vezetett be a rendőrség munkájába, de az igazán mély reformok csak ezután következnek. Belgrádi sajtótájékoztatóján többek között a Milan Beko üzletember elleni támadás eredményeiről is beszámolt.

A bűncselekmények száma 100 858-ról 93 251 esetre „csökkent”. Ismeretlen tettesek követték el a bűncselekmények mintegy 60 százalékát, ebből körülbelül 48 százalékot derítettek fel. A megelőző akcióknak köszönhetően 5 271 bűncselekményre derítettek fényt, amikor elfogták az elkövetőket. Letartóztattak 1620 főt, és 2015 személyt vettek őrizetbe.

Mi azonban tudjuk, hogy ezek csak számok, amelyek nem sokat mondanak. Legfeljebb a miniszter pozícióját igyekeznek igazolni. A számos, országszerte nap mint elkövetett, egyre brutálisabb bűntény aggodalomra ad okot, s ezeket a felvilágosult, az eseményeket kicsit is követő átlagember számára nem lehet statisztikával semmissé tenni, kimagyarázni.

Stefanović például nemrégiben Szabadkán járt, s ott is a közbiztonság javulásáról beszélt, holott a polgárok jól tudják, hogy a délvidéki város ilyen szempontból (is) igencsak a lejtő alján kullog. Dehát a propaganda, az propaganda. Aki pedig beveszi, az vessen magára.

PannonRTV nyomán F.J.

 

Hasonló bejegyzések