Aleksandar Vulin, a szerb kormány manökenje
A szerb munkaügyi miniszter Apatinban, az Idősek Otthonában felavatta az új felvonót. Eme „fontos esemény” kapcsán Vulin nem mulasztotta el a kötelező fényképezkedést, pózolást a sajtó számára.
Ehhez hasonlóan nemrégiben bébiriasztókat osztogatott a hallássérült gyermekek szüleinek, persze megint csak kamerák és fotóriporterek kíséretében. Nem hagyta ki annak a belgrádi egészségügyi központnak a meglátogatását sem, ahol az agyi és gyermekbénulástól szenvedő gyermekeknek osztogatott csomagokat, oly büszkén, mintha legalábbis ő maga csomagolta volna a nagyjából 200 dináros (!) értékű csomagokat. Ez az esemény a közösségi hálózatokon is a csúfolódás tárgyává vált.
Mégis, a legtöbb kommentárt talán a bántalmazásnak kitett gyermekek menedékén való bohóckodása váltotta ki, amikor is a kamerák össztüzében szorgalmasan meszelt a szerb kormány szánalmas képviselője.
Arról a Vulinról beszélünk, aki mindemellett egy szellemileg elmaradott gyermek kérdésre csak egy kényszeredett vigyorral tud válaszolni (erről már írtunk). Aki nem ér többet, mint a szerb Pink tévén nap mint nap látható celebek, s azokhoz hasonlóan viselkedik.
Szerb média nyomán F.J.