a cassandra banksonEgyéb 

Két vaginája van egy amerikai lánynak (+ videó)

a cassandra banksonA San Franciscóban élő Cassandra Bankson YouTube-csatornáját, amelyen bőrbetegsége nyomán ad sminkelési és egészségügyi tanácsokat embereknek, közel 800 ezren követik. Banksonról most kiderült, hogy két vaginája van.

Az amerikai lány fiatalkora óta számos egészségügyi nehézséggel küzd, például előfordult, hogy havonta több mint 20 napig menstruált, ami iszonyatos fájdalmakat okozott neki.

Most egy videointerjúban beszél arról, hogy két vaginája van, illetve két méhe is.

Úgy kell elképzelni, mondja, hogy amíg másnál a vagina nyílása után egybefüggő üreg következik, azt nála egy-egy fal választja ketté.

– Olyan, mint egy orr, csak fejjel lefelé – próbálja körülírni Bankson.

A videointerjúban (amelyet pár nap alatt máris több mint egymillióan látták) az orvos elmondja, hogy bár ritka az ilyen, de előfordul, hogy az embriófázis után nem nő össze a vagina, ilyenkor kettő lesz belőle, ahogy a méhből is, és több más belső szervből is. Sok nő minderre csak akkor jön rá, amikor teherbe esik. Tehát: gyermeke ettől még lehet, mondja az orvos, hozzátéve, hogy a rák kialakulását sem befolyásolja a két vagina.

A képen: Cassandra Bankson

Bumm és Vs nyomán F. F.

Hasonló bejegyzések