a vasar05Egyéb 

Rekordszámú résztvevő az újvidéki mezőgazdasági vásáron

a vasar05A hagyományos újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásár 2015. május 9. és 15. között kerül megrendezésre. A szervezők közölték, hogy az idei rendezvény a résztvevők számát illetően megdönti az eddigi csúcsot. Hatvan országból érkező mintegy 1 500 kiállítóra számítanak.      

Slobodan Cvetković, a vásár igazgatója kiemelte, hogy a legnagyobb agrárgazdasági eseményről van szó, nemcsak Szerbiában, hanem az egész régióban. Mint mondta, a rendezvény egész külső területét (mintegy 40 ezer négyzetméter) a kiállítók már kibérelték, lefoglalták. Szavai szerint rendkívül nagy látogatottságra lehet számítani.

Snežana Bogosavljević Bošković szerb mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy az általa vezetett minisztérium, csakúgy mint az előző években, idén is anyagilag támogatja az ún. nemzeti állatkiállítást, amely szerinte a legnagyobb ilyen típusú szemle a Balkánon.

Szerb média nyomán F. F.

Hasonló bejegyzések