Egyéb 

Nikolić szerint gáz a török gázvezeték

Ahttp://www.napi.hu/fototar/fototar/201206/orig/image1340904445.jpg/600/z ötszáz év török megszállás még mindig mély traumát okoz szerb kormányzó párt vezetőinek érzékeny lelkében, legalábbis erre utalnak a szerb médiában megjelent hírek, miszerint Tomislav Nikolić államfő úgy nyilatkozott, hogy nem engedik meg a Török Áramlat átvezetését Szerbián.

Lehetetlen a Török Áramlat gázvezeték megépítése Szerbia területén keresztül, és ebből az irányból nem fogunk gázt vásárolni – nyilatkozta Tomislav Nikolić szerb elnök az RBK hírportál szerint, amit a varsói Rzeczpospolita idézett.

Az államfő kijelentette: a szerbek elégedetlenek azzal, hogy az oroszok lemondtak a Déli Áramlat gázvezeték építéséről, ami nagy problémát jelent Szerbiának.

A belgrádi B92 rádió és televízió sietve közölte Nikolić kabinetjének cáfolatát, amely szerint az államfő szavait kiragadták összefüggéseiből és pontatlanul idézték. Az elnök nemhogy azt mondta volna, hogy a Török Áramlat nem haladhat át szerb területen, hanem ellenkezőleg: hangsúlyozta, hogy a vezeték biztosíthatja az ország energiaellátásának stabilitását. Csak arra mutatott rá, hogy ennek költsége magasabb lesz, mint a Déli Áramlaté lett volna, és kevesebb nyereséget hoz az országnak.(napi.hu)

Hasonló bejegyzések