Egyéb 

Nálunk nem, de az anyaországban sorra buknak le az embercsempészek

Pakisztáni és román állampolgárságú embercsempészek ellen emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség.

Az ügyészség a két férfit vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja.

A Magyarországon jogszerűen tartózkodó pakisztáni férfi 2014 májusától több alkalommal segített – anyagi ellenszolgáltatás fejében – honfitársainak abban, hogy Debrecenből őket Hegyeshalomra szállítsák a vasútállomásra, ahonnan vonattal Bécsbe tudtak menni.

Az idén januárban a pakisztáni férfi megállapodott a másik vádlottal, hogy 13 szír, 2 szomáliai és 2 iraki állampolgárt egy kisbusszal a magyar-szerb határtól az ország belsejébe szállít. A román vádlott – aki a fuvarért 500 eurót kapott volna – január 22-én Budapestről egy portugál rendszámú mikrobusszal Röszkére hajtott, ahol társa is beszállt a járműbe, majd Mórahalom közelébe mentek, ahol felvették a korábban más embercsempészek által a zöldhatáron átjuttatott külföldieket.

Nem sokkal az indulás után a járőrök megállították a járművet, de a pakisztáni férfi kiugrott a mozgó gépkocsiból, és elszaladt, a rendőrök azonban később  elfogták.

MTI nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések