Pásztor nyomában a VMSZ új elnöksége
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, nem túlzottan megújult pártvezetéssel folytatja áldott tevékenységét a Vajdasági Magyar Szövetség, persze, kizárólag a mi érdekünkben. A VMSZ Elnöksége a héten meg is tartotta alakuló ülését, melyet egy közleménnyel koronázott meg. Láss csodát, az elnök minden fellépésével, megnyilatkozásával egyetértettek.
Fel is készítettek minket, hogy hamarosan indul a „road show”, vagyis a „gazdaságélénkítő” kreálmányt fogják népszerűsíteni, úton-útfélen (meg persze majd magyarázzák a bizonyítvány arról a VIP-listáról).
Az elnökség gyorsan, talp(ny)alatnyi kétséget sem hagyva ítélte el a „hiteleres” (egyébként, már az évek alatt szétcsépelt) mém videót.
Nah, de nem is szaporítom a szót, változtatás nélkül közöljük A közleményt:
A Vajdasági Magyar Szövetség Elnöksége alakuló ülésének folytatásában a párt új Alapszabályával összhangban megválasztotta az Intéző bizottságot és a pártigazgatót. Az Intézőbizottság tagjai Bús Ottó (elnök), Bogos Tivadar, mgr. Fehér László, Pelt Ilona és Újhelyi Nándor, a pártigazgató Ronyec Mirjana lett egyhangú szavazás eredményeképpen.
A VMSZ Elnöksége emellett áttekintette és megvitatta az aktuális politikai helyzetet, és a következő záradékokat fogadta el: Pásztor István elnök A lenullázott lehetőség című sajtóközleményét a helyzetértékelés, a megállapítások és értékítéletek szempontjából, fenntartások nélkül egyhangúlag elfogadja és támogatja.
A gazdaságfejlesztési program körül mesterségesen kialakított negatív hangulatkeltést a párt Elnöksége határozottan visszautasítja és mindent elkövet annak érdekében, hogy az két év alatt kidolgozott program, illeszkedve a kárpát-medencei magyarság anyaországi segítséggel megvalósuló régiós felzárkóztatásához sikeres legyen, mert ez a vajdasági magyar közösség érdeke, ugyanakkor a fejlesztések a régió egészének és az itt élő minden polgárnak a hasznára válnak.
A VMSZ Elnöksége az elkövetkező héten dönt annak a széleskörű ismertető fórumsorozatnak az állomásairól, amely keretében ismertetésre kerülnek a gazdaságfejlesztési program elemei, valamint a körvonalazódó lehetőségek, a lehetséges pályáztatás elemeivel.
a Vajdasági Magyar Szövetség Sajtószolgálata
2015. május 12.
T. T.