a beteg03Egyéb 

Szerbiai egészségügy: mandulagyulladást állapítottak meg a betegnél, akinek régen kivették a manduláját!

a beteg03Az eset egy niši egészségházán történt, de aligha lett volna meglepő, ha bármelyik másik szerbiai állami egészségügyi intézményben fordul elő.

Közelmúltbeli kimutatás szerint ugyanis európai viszonylatban az egészségügyi szolgáltatások szintje Szerbiában a legalacsonyabb. Ezen a téren még Albánia és Bosznia is valamelyest megelőzi Szerbiát.

A niši D. S. fül-orr-gégész szakorvosnál jelentkezett panaszaival. A doki tonsillitis-t, vagyis mandulagyulladást állapított meg a nőnél. Nincs ebben semmi különös, mondhatná valaki, ha a páciensnek 23 évvel ezelőtt nem vették volna ki a manduláját. Időközben pedig „nem nőttek ki újak”.

D. S. számára nem maradt más hátra, mint hogy magánklinikán kérjen segítséget. Az ottani orvos egyértelműen megállapította, hogy a betegen tonsillectomiát hajtottak végre, magyarán: műtéti úton eltávolították a manduláját. Ennélfogva természetesen egészen más problémát diagnosztizált nála, amely gyógyszeres kezelés útán meg is szűnt.

A nő úgy döntött, az esetével kapcsolatos részleteket lefényképezett dokumentáció kíséretében megosztja a nyilvánossággal közösségi honlapon keresztül.

Az ügy váratlanul nagy publicitást kapott, aminek hatására az állami egészségház, amelyhez D. S. előszor fordult, belső vizsgálatot indított. Láss „csodát”: az illetékes bizottság arra a következtetésre jutott, hogy ez esetben nem történt mulasztás! Az orvos ugyanis korábbi jelentés (?!) alapján állította fel a diagnózist. Miután a páciens nem hagyta meg a telefonszámát, a bizottság nem tudott neki szólni, hogy jelentkezzen az egészségházán. Így nem tudták újra megvizsgálni, hátha begyulladt műtéti maradványt találtak volna a torkában.

A felelősök ezzel az indoklással „mosták magukat tisztára”.

Južne vesti nyomán K. P.

Hasonló bejegyzések