as-2015-600x263Egyéb 

Felvarrják Szabadka ráncait(?)

as-2015-600x263Jasmin Šečić, a szabadkai Városrendezési Intézet műszaki igazgatója elmondta, hogy folytatódik az autóbuszállomások rekonstrukciójának tervezete. Közbeszerzés útján kerül sor a terv megvalósítására, és a várakozások szerint júniusban már tudni lehet majd, hogy ki lesz a kivitelező.

Erre a célra 7 millió dinárt különítettek el (ilyen, vagy olyan módon – a szerkesztő megjegyzése), a tervek pedig 21 autóbuszállomás kiépítését tartalmazzák.

– Az elmúlt két évben harminc állomást fedtünk le tetővel. Ezenkívül tervezzük, hogy a kevésbé forgalmas buszállomásokon emelvényeket hozunk létre. A teljes projekt a Subotica-Trans közvállalattal kötött megegyezéssel összhangban valósul meg – teszi hozzá Jasmin Šečić.

Az egésznek valójában nincs is hírértéke, de feltevődik a kérdés, hogy amikor a város egy csomó súlyos urbanisztikai jellegű gonddal küzd (többek között), miért kell milliókat áldozni egy, a sorban elsőbbséget élvezőnek semmiképpen sem nevezhető problémára?

Miért ébred fel az a gyanú, hogy csak sminkelik a várost, alatta pedig maradnak az (adott esetben) több évtizedes ráncok? Valószínű, hogy azért, mert így van. De még ezt is amatőr szinten teszik, gondoljunk csak a színházunkra, vagy úgy általában a város központjára. Annak rendbeszedése persze többet igényelne 7 milliónál. Olcsó húsnak (és buszállomásnak) pedig híg a leve.

Gradsubotica.rs nyomán F.J.

Hasonló bejegyzések