pharaohsEgyéb 

A fáraók vérfertőzéséről szóló bizonyíték

pharaohsA vérfertőzést sugalló történelmi információk úgy látszik helyénvalóak. Legalábbis egy 259 múmiával végzett új kutatás szerint az ókori Egyiptomot uraló fáraók testmagassága ezt a hipotézist alátámasztja.

A történelmi forrásokból ismeretes, hogy a vérfertőző házasságok mindennaposak voltak az ókori egyiptomi királyi családokban. A fáraók istenek leszármazottainak tartották magukat, ennélfogva a rokonházasságra a szent vérvonal megőrzési módjaként tekintettek.

A vérfertőzést azonban nem könnyű esetükben genetikai tesztekkel bizonyítani, mert elpusztíthatják szöveteiket. Frank Rühli, a Zürichi Egyetem szakembere és csapata ezért a testmagasságot vette alapul, hogy vérfertőzésre utaló bizonyítékokat keressen 259, közembereket és királyi származásúakat felölelő múmiánál.

A hipotézis teszteléséhez szemügyre vették a múmiák közötti magasságkülönbségeket, majd összevetették az adatokat a közembereknél megfigyeltekkel. Mint kiderült, a fáraók testmagasságában kisebb mértékű ingadozást figyeltek meg, mint a közembereknél, ami a vérfertőzés egyik jele.

Az American Journal of Physical Anthropology folyóiratban közölt tanulmányban kifejtették, a fáraók magasabbak voltak az ugyanazon időszakban élt közembereknél, míg alig találtak különbséget a királynők és az egyszerű egyiptomi nők magassága között.

 

A férfipopuláció átlagos magassága az újbirodalombeli (Kr. e. 1550-1070) 161 centiméter és a korai dinasztikus korra (Kr. e. 2925-2575) jellemző 169,5 centiméter között ingadozott, vagyis az átlag 165,7 centiméterre jött ki. A nők testmagassága a kései időszakban (Kr. e. 712-332) 155,6 centiméter, míg a korai dinasztikus időszakban 159,5 centiméter volt, átlagosan tehát 157,8 centiméteres magasságot értek el.

Összességében a királyok átlagos testmagassága 166 centiméterre tehető, jóval kisebb ingadozásokkal, mint az átlagpopulációnál. A királynők és hercegnők átlagos testmagassága a kutatók szerint 156,7 centiméter volt.

A legmagasabb, vizsgált fáraónak II. Ramszesz tűnik legalább 173 centiméteres magasságával. Felesége Nefertari-Merenmut korának képviselőivel ellentétben kivételesen magas volt 165 centiméterével, magasabb, mint az újbirodalom átlagférfija.

A tanulmány azt is megerősíti, hogy a 17-18. dinasztia uralkodói között gyakori volt a vérfertőzés, a skálán a legkiemelkedőbb helyet a 165 centiméteres I. Amenhotep szerezte meg, aki valószínűleg testvérházasságok három generációjának leszármazottja volt.

A skála alsóbb, kutatók szerint hozzávetőleges tartományában olyan fáraók kaptak helyet, mint III. Thotmesz, akinek nagyszülei testvérek voltak, de szülei nem.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések