Egy kődarab okozhatta a philadelphiai vonat kisiklását?
Egy kődarabbal találhatták el a mozdony szélvédőjét a philadelphiai vonatbaleset előtt, valamint egy másik mozdonyát is a környéken. Ezt az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) egyik tisztségviselője, Robert Sumwalt jelentette ki, miután nyomozók kihallgatták a vonat kalauzát.
– A kisiklott vonat mozdonyvezetője első kihallgatásán úgy vallott, hogy egyáltalán nem emlékszik arra, mit csinált, mi történt a kedd esti baleset előtti percekben, egészen attól kezdve, hogy a szerelvénnyel elhagyta a baleset előtti utolsó megállóhelyet – mondta Sumwalt.
A hatóság felkérte az FBI-t (Szövetségi Nyomozó Iroda), hogy vizsgálja meg a mozdony összetört szélvédőjét, mert olyan törés látható rajta, amelyet egy nekivágódó kő okozhatott. Ez a felfedezés megváltoztathatja a baleset vizsgálatának alakulását, mert eddig csak arra koncentráltak, hogy miért gyorsult fel a vonat óránként 170 kilométeres sebességre, vagyis a kanyarban megengedett több mint kétszeresére, a baleset előtti percben.
A vonat kalauza elmondta az NTSB vizsgálóbiztosainak, hogy hallotta, amint a mozdonyvezető, a 32 éves Brandon Bostian rádión keresztül beszél egy közelben lévő másik szerelvény mozdonyvezetőjével, és utóbbi beszámol arról, hogy valamilyen tárggyal eltalálták a szélvédőjét, és emiatt meg kellett állnia a vonattal. Erre reagálva Bostian is elmondta a másik mozdonyvezetőnek, hogy valószínűleg az ő szélvédőjét is eltalálták, miután elindult az előző megállóhelyről – vallott a kalauz. A beszélgetés utáni pillanatokban érkezett a vonat a kanyarba, amelyben azután kisiklott.
Ha valóban kővel találták el a balesetet szenvedő vonat mozdonyának szélvédőjét, akkor felvetődik a kérdés, hogy ez hogyan befolyásolta a mozdonyvezetőt. Megsérült-e ettől, vagy csak megijedt tőle, esetleg pánikba esett, és ezek hogyan befolyásolták a vonat sebességének kontrollálását.
Az a környék, ahol a baleset történt és ahol az azt megelőző megálló van, Philadelphiának egy közbiztonság szempontjából veszélyes városrésze, ahol már korábban is előfordult, hogy vandálok vagy gyerekek kővel dobáltak vonatokat.
Emlékeztetőül: a philadelphiai vonatbalesetben nyolc ember meghalt, és több, mint kétszázan megsérültek.
MTI nyomán F.J.