A török légierő leszedett egy szíriai F-16-ost
A török légierő lelőtte a szíriai kormányerők egy repülőgépét szombaton, amiért az állítólag belépett a török légtérbe.
Török médiajelentések és név nélkül nyilatkozó török tisztségviselők szerint a szíriai gépet két török F–16-os vette üldözőbe és lőtte le, miután az kétszer is megsértette a török légteret.
A szíriai katonai gép – amelynek pontos típusát nem közölték a török források – Szíria területen csapódott a földbe. A szíriai állami tévécsatorna ugyanakkor azt állította, hogy a török híradások valótlanok, és a török légierő valójában egy felderítő drónt lőtt le, nem egy harci repülőt.
Ankara korábban többször egyértelművé tette, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök bukását akarja a szomszédos országban négy éve tartó polgárháborúban, bár állítása szerint nem támogatja az Aszad ellen harcoló felkelőket. Aszad rezsimje ezzel szemben azzal vádolja Törökországot, hogy fegyverekkel látja el a lázadókat, köztük szélsőséges iszlamista csoportokat is. Damaszkusz szerint a török támogatás fontos szerepet játszott a radikális felkelők megerősödésében.
(vs.hu nyomán)