A MutyilistaEgyéb 

A Masterplast tagadja a magyarországi támogatást

A Mutyilista– A Jobbik szeretné kideríteni, hogy mi lett annak a 11 milliárd forintnyi magyar közpénzből fizetett kedvezményes hitelnek a sorsa, amit elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökségéhez köthető cégek kaptak – mondta Volner János, az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

Példaként említette azt a 4,5 millió eurót, amelyet a Masterplast szabadkai leányvállalatának utaltak. Ennek a cégnek az igazgatójak az a Bunford Tivadar, aki egyben a VMSZ elnökségének is tagja. Milyen meglepő…

A szabadkai cég ezzel szemben csütörtökön közleményt adott ki, amelyben kiemeli, hogy „az igazság az, hogy a Masterplast semmilyen hitelt, támogatást nem kapott a magyar államtól”.

Nos hát, létezik pro és kontra, állítani viszont bárki tud bármit, tagadni úgyszintén. Bizonyítani azonban már valamivel nehezebb, ezt mindannyian tudjuk.

Mint ahogy azt is, hogy a Masterplast tagadásának ellensúlyozására ott a nyilvánosságra került, a portálunk által is közölt mutyilista. Szerepel rajta Bunford is a maga 4,5 millió eurójával.

A fenti képen ennek a listának egy részletét láthatjuk

Magyar Szó és magyar média nyomán F.J.

Hasonló bejegyzések