„Jobb szétosztani, mint kiönteni” – Tejosztással tiltakoztak a gazdák Topolyán is
A topolyai Szarvasmarha Tenyésztők, Tejtermelők és Állattenyésztők Egyesülete tüntetést szervezett, abból a célból, hogy felhívja a tejtermelők ellehetetlenített helyzetére a figyelmet – olvasható a Régió Rádió honlapján.
A gazdák felkérték a civil szervezeteket, egyesületeket, és legfőképp a tejtermelőket hogy május 28-án csatlakozzanak a tiltakozáshoz a tej felvásárlásának problémájára. A tiltakozás abban nyilvánult meg, hogy tejet osztottak szét a lakosság között, remélve a lakosság támogatását. Topolyán mintegy 30 tejtermelő gyűlt össze. A gyülekezés elsődleges célja, hogy a tejfelvásárlás problémáját mielőbb megoldják. – hangoztatta a topolyai Szarvasmarha Tenyésztők, Tejtermelők és Állattenyésztők Egyesületének alelnöke, Mándity Frányó. A termelők ebből élnek és tovább már nem tudnak várni. A lakosság körében nagy volt az érdeklődés a megmozdulás és egyben az ingyen tej iránt, az emberek ugyanis tudják, hogy a házaknál vásárolt tej különbözik a boltitól. Ezen a tüntetésen részt vett a szabadkai Parasztok Egyesületének elnöke Kiss Árpád is, aki hangsúlyozta, hogy a termelők náluk is ugyanezzel a problémával küzdenek.
A nap folyamán Zentán, Magyarkanizsán, Szabadkán és Adán is megszervezték ezt a figyelemfelkeltő akciót, melynek szlogenje: „Jobb szétosztani, mint kiöntözni, ha már a tejgyárnak nem kell a kistermelői tej!”
Fotó: Régió Rádió