AbuzikEgyéb 

Moszkva keményen leszámolt a parádézó melegekkel

AbuzikAz orosz rendőrség letartóztatott néhány homoszexuális aktivistát, akik, annak ellenére, hogy Oroszországban tilos a melegek felvonulása, mégis megpróbálták parádéjuk megszervezését Moszkva központjában.

A rend őrei furgonokban „gyűjtötték össze” a parádézókat, köztük azt is, aki egy szivárványszínű lobogóval próbálta ferde hajlamait kifejezni. A mintegy 30 ellentüntető pedig tojásokkal vette össztűz alá a magukra büszke és kitűnni vágyó melegeket. A rendőrség azonban néhányukat szintén őrizetbe vette. A „happeningen” jelentős számmal képviselte magát az orosz és külföldi sajtó is.

– A mai volt a legbrutálisabb rendőri akció a moszkvai felvonulásaink során – írta Nikolaj Alekszejev, orosz „főmeleg” aktivista, aki előzetes letartóztatásban twittelt, képeket is mellékelve.

Nem világos, hogy miért tiltakoznak a ferdehajlamúak a rendőri beavatkozás ellen, hiszen a moszkvai bíróság a múlt héten megtiltotta a felvonulás megtartását.

Moszkva város vezetése 2006 óta minden alkalommal elutasítja a melegparádé megtartására benyújtott kérelmet, így a szervezőket nem kellene, hogy meglepje a hatóság reakciója. A város vezetése egyébként nem adott semmilyen magyarázatot a tilalomra, de mivel az már hagyománynak számít, talán nem is lenne szükséges. A homoszexuálisok minden eddigi törekvését a felvonulás megtartására a moszkvai rendőrség gyökerében elfojtotta.

Putyin orosz elnök 2013-ban aláírta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja a kiskorúak körében terjesztett „homokos propaganda” terjesztését. Amivel személy szerint teljesen egyetértek.

Blic nyomán F.J.

Hasonló bejegyzések