Tómó szülővárosában tüntettek a demokraták
Koalíciós megállapodást kötött a Demokrata Párt és az újraalakuló Együtt Šumadijáért tömörülés, majd közös kormányellenes nagygyűlést tartottak Kragujevacon – írja a VRTV.
A hírügynökségek becslése szerint mintegy kétezren jelentek meg.
Bojan Pajtić, a demokraták elnöke felszólalásában kijelentette, Szerbiában a lakosság még nem tapasztalt ilyen káros kormányzást, mint amilyet a haladópártiak érvényesítenek. Szavai szerint a gazdasági helyzet miatt évente csaknem 200 ezren vándorolnak ki.
Veroljub Stevanović, az Együtt Šumadijáért tömörülés vezetője azt mondta, a polgárok a választásokon meg fogják büntetni a hatalmiakat.
A nagygyűlés előtt szintén Kragujevacon a demokraták főbizottsága ülésezett.
Fotó: Blic