Egy gond (a sok közül), ami nem lett volna, ha nincs Trianon: Megélhetési magyar politikusok
Trianon nemcsak a múlt, hanem a jelen nehézsége is egyben, melynek következményeit a mai napig sorozatosan szenvedik el a határon túli magyarok.
Ha 1920-ban nem kerül hárommillió magyar ember idegen uralom alá, akkor nem születhet meg Trianon vámszedőinek legvisszataszítóbb típusa: a megélhetési magyar politikus.
Aki a választások idején fél évig lelkes autonomista, és harcos kisebbségi jogvédő – hogy aztán a következő három és fél esztendőn át a mindenkori román/szlovák/szerb/ukrán hatalom „megbízható partnereként” annyi közpénzt tegyen magéává, amennyit csak elbír a zsebe. Cserébe csak annyi dolga van, hogy a nemzetközi politikai színtéren puszta jelenlétével, kormányzati szerepvállalásával bizonyítsa, milyen kiváló a román/szlovák/szerb/ukrán nemzetiségi, kisebbségi modell.
Trianon nélkül Markó Bélából egészen jó költő, Bugár Bélából tisztességes mérnök, Brenzovics Lászlóból jóravaló történész lehetett volna, ahelyett, hogy saját közösségük kárára, és az utódállamoknak nagy szívességet téve politikai karrierbe fogtak volna. Szász Jenőből remek erdész lehetett volna, és soha nem lehetne több milliárd forintot átláthatatlanul, és jó eséllyel tökéletesen feleslegesen elszóró fantomintézete. Pásztor István jogászként beadványokat és védőbeszédeket írna, 11 milliárdnyi közpénzt haverok között leosztó listák helyett. Ugye, mennyivel jobb lenne mindenkinek? (Alfahír)
