Egyéb 

Egy kettős állampolgárt is gyanúsítanak a lengyelországi gyilkossággal

btrtrbbttvter 0Egy tunéziai és egy algériai-lengyel állampolgárságú férfit gyanúsított meg hétfőn a lengyel ügyészség azzal, hogy az északkelet-lengyelországi Elk egyik éttermében szilveszter éjszakáján meggyilkolt egy helyi lakost.

A 21 éves férfit egy kebabbárban kitört verekedésben késelték meg, a helyszínen belehalt sérüléseibe. A hétfőn végzett boncolás során kiderült: a fiatalembert három késszúrás érte, a szívén ejtett seb volt a halálos.

A gyilkosság elkövetésével az elki kerületi ügyészség hétfőn az étterem tunéziai állampolgárságú szakácsát, valamint a tulajdonosát – aki algériai-lengyel kettős állampolgár – gyanúsította meg, és három hónapos letartóztatásukat is kezdeményezte. Tettükért akár életfogytiglani büntetés is kiszabható.

Az algériai férfi az eddigi vizsgálatok szerint társával szövetkezve követte el a gyilkosságot”, ő korlátozta mozgásában az áldozatot, míg tunéziai társa annyit elismert: használt kést a verekedés során – mondta el az ügyész.

Közölte továbbá: a helyszínen őrizetbe vett két másik ember – egy marokkói és egy algériai állampolgár – esetleges bűnösségére nincs bizonyíték, ezért valószínűleg szabadlábra helyezik őket.

Az elki rendőrség hétfőn közölte: a gyilkosság nyomán vasárnap a városban zajló tüntetések során 28 embert vettek őrizetbe, mindannyian fiatal vagy középkorú férfiak.

Elk utcáin hétfőn nyugalom volt, a meggyilkolt fiatalember lelki üdvéért és a város békéjéért este az elki püspök által bemutatott szentmisén egybegyűlt mintegy 200 ember imádkozott.

(Alfahír)

Kapcsolódó: Karikatúra a DélHíren!

Hasonló bejegyzések