Egyéb 

Kelebia: Ki védi a migránsokat, és ki védi meg a lakosságot?

5738-mMigránsok foglalják el az üresen álló házakat, és teszik tönkre hosszú évek munkáját.

 
Egy kétségbeesett szabadkai lakos levelét közölte le a subotica.com portál, amelyben a panaszos arról ír, hogy Kelebián a határhoz legközelebb álló utcában van egy házuk, amelyet becsületes és kemény munka árán tudtak megszerezni és renoválni.

A család terve az volt, hogy a megmaradt kisebb munkálatok befejeztével tavasszal költöznek át, sajnos a jelek szerint ez csak terv maradhat, ugyanis a migránsok számos alkalommal betörtek az ingatlanba ott tetemes károkat okozva. Így például az ablakokat betörték, az ajtókat felfeszítették, a szoba közepén tüzet gyújtottak. 

A panaszos levele kiemeli, hogy minden esetben jelentették a betöréseket a hatóságoknak. „Amikor felhívjuk a határrendészeket, akkor azt mondják, hogy ez nem az ő hatáskörük, hívjuk a 192-es számot, amikor a rendőrség segélyhívóját tárcsázzuk, akkor azok azt mondják hívjuk a mezőőröket, azok pedig a határrendészekhez irányítanak vissza bennünket és így körbe. Az ügyeletes ügyész sem akart kijönni a helyszínre, és bár csak telefonon keresztül hajlandó tájékozódni mégis kijelentette, hogy nincs alapja az eljárásnak és, hogy a migránsoknak is meg kell húzniuk magukat valahol éjszakára.” – meséli a sértett. 

5738-IMG-20170108-130550

Így hát a levél írója is jogosan veti fel a címben olvasható kérdést: Ki védi a migránsokat, és ki védi meg a lakosságot, egyáltalán kihez forduljanak hathatós segítségért? 

„Amit évek alatt felépítgettünk, azt most egyesek lerombolják (…) nekünk nincs már sem idegünk, sem anyagi lehetőségünk, hogy helyreállítsuk a károkat. Mi csak azt szeretnénk, hogy bennünket, az ország polgárait, akik becsülettel dolgozunk és fizessük az adót, bennünket is megvédjenek, ahogy védelmezik azokat, akik most már több éve megsemmisítik azt, amit felépítettünk.” – zárja sorait az elkeseredett levél író. 

 

  

Hasonló bejegyzések