Egyéb 

Fel akarják robbantani a koszovói vonatot?

akosovoSzerbia útjára indította szombaton azt a nemzeti motívumokkal díszített vonatjáratot, amely Koszovó többségében szerbek lakta északi részébe, Kosovska Mitrovicába tart. A szerb kormány figyelmen kívül hagyta a pristinai kormány tiltakozását, amely provokációnak és szuverenitása agresszív megsértésének nyilvánította ezt a lépést.

A Belgrádban szerb tisztviselők által felavatott, orosz gyártmányú vasúti szerelvény oldalán húsz nyelven szerepel a „Koszovó Szerbia része” felirat, az utasteret pedig szerb templomok, kolostorok ikonképei díszítik.

„Olyan ez, mint egy kulturális örökségünket bemutató, mozgó kiállítás” – jelentette ki Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője. Hangsúlyozta, hogy Észak-Koszovó számára fontos a vasúti összeköttetés, egyúttal visszautasította Pristina bírálatát. Đurić figyelmeztetett, hogy amennyiben bárki megpróbálná megakadályozni a szerelvény belépését Koszovóba, az a szabad mozgás megsértésének minősítenék.

Az eseményre a szerb-koszovói viszony amúgy is feszült időszakában kerítettek sort, tekintettel Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfő szerb körözés alapján történt Franciaországi letartóztatására.

A szombati bemutató jellegű járatindítással az 1998-99-es koszovói háború óta először megy vasúti szerelvény a szerb fővárosból az észak-koszovói Kosovska Mitrovicába. A vonat a várakozások szerint tíz óra alatt teszi majd meg az utat a régóta meglévő vasúti pályán.

Edita Tahiri koszovói miniszterelnök-helyettes, a Szerbiával folytatott egyeztetések főtárgyalója pénteken azzal vádolta Szerbiát, hogy lépésével a térség stabilitását fenyegeti, és egyúttal az Európai Unió közbelépését szorgalmazta.

„Ez egy Koszovó elleni provokáció, amely arról tanúskodik, hogy Szerbia nyíltan Koszovó területi egységét, szuverenitását és nemzetbiztonságát fenyegető agresszív politikába kezdett” – hangsúlyozta Edita Tahiri.

Nyilvánosságra került ugyanakkor egy olyan videó, amelyen ismeretlen személyek aknákat helyeznek el a sínek mentén, és azzal fenyegetőznek, hogy a Belgrádból Kosovska Mitrovicába tartó járatot felrobbantják.

MTI és szerb hírforrások nyomán F.J.

Hasonló bejegyzések