Az olasz rendőrség nagy fogása
Az olasz rendőrség letartóztatta az Olaszország legveszélyesebb bűnözői között számon tartott Domenico Leottát, a calabriai maffia, a ’ndrangheta egyik vezérét.
A dél-olaszországi Catanzaróban egy lakásba törtek be pénteken a rendőrök, az itt tartózkodó Leotta megadta magát, nem tanúsított ellenállást – számoltak be a hatóságok az olasz sajtónak. Az 53 éves Leottát 2010 óta körözik, amikor megszökött a ’ndrangheta 40 tagját érintő tömeges letartóztatás elől.
Leotta a rendőrség szerint a calabriai Rosarnót uraló Pesce klán egyik vezetője, a klánvezér Francesco Pesce jobbkeze. Leottát tartják felelősnek egy 1994-ben elkövetett hármas gyilkosságért, amikor egy, az igazságszolgáltatással együttműködő és a bűnszövetkezet családjait eláruló calabriai asszonyt, édesanyját és unokatestvérét is megölték.
A 15 ezres lakosú Rosarno a ’ndrangheta fellegvára. A nemzetközi kábítószer-kereskedelem „rakományai” a közeli Gioia di Tauro kikötőjébe érkeznek, majd Rosarnóban osztják szét a drogot. Rosarnót évtizedeken át az egymással szövetkező Pesce és Bellocco család uralta. Paktumuk 2006-ban felbomlott, ami klánháborúhoz, majd 2010-ben a hatóságok beavatkozásához vezetett. Rendőrségi nyilatkozatok szerint Leottát az utóbbi három évben a közeli Vibo Valentia klánjai segítették a rejtőzködésben.
Tavaly szeptemberben csaknem félszáz maffiózót letartóztattak, és lefoglaltak több ingatlant és nagy mennyiségű készpénzt összesen 50 millió euró értékben szerte Olaszországban. Az összehangolt fellépés fő célpontja két befolyásos catanzarói klán volt.
(MTI – Gye)