Kolo a budai Fonóban
Vonón innen, vonón túl címmel csütörtökönként új sorozat várja a népzene és a néptánc iránt érdeklődőket a Fonó Budai Zeneházban.
A Kárpát-medencéből való, de kevéssé ismert muzsikák szólalnak meg a sorozatban, nem a megszokott hangszereken és nem is a hagyományos zenekari felállással.
A számos program mellett délszláv elemek is hallhatóak lesznek majd. Ugyanis a Fonóban a hónap harmadik csütörtökén lépnek majd fel a Halász László vezette Kolo együttes tagjai, a zenekar 1976-ban alakult.
Az együttes közreműködésével, akár a kóló alaplépései is egyszerűen megtanulhatóak. A zenekar létének célja elsősorban a magyarországi délszláv népek, a szerbek, a horvátok és a szlovének népzenei hagyományainak gyűjtése, feldolgozása és színpadra állítása. A zenekar a kezdetektől aktív és állandó, kedvelt résztvevője a hazai táncház mozgalomnak.
A sorozat további fellépőiről a Fonó weboldalán olvashatnak az érdeklődők.
(MTI nyomán H. Á.)