Egyéb 

Kínaiaknak szánt ajzószer lesz a délvidéki szarvasok lopott agancsaiból

0A Délvidéken újra felütötte a fejét az illegális agancskereskedelem. A szarvasszarvakat a feketepiacon értékesítik és leginkább kínaiak számára készült ajzószerként használják fel. 

A kínai hagyományos gyógyászatban számos tradicionális gyógyszerhez használnak agancs őrleményeket, azonban a fő felhasználási formáját a már említett ajzószerek teszik ki. A nagy piaci igény miatt pedig már most több milliós kárral számol a délvidéki vadgazdálkodást felügyelő „Vojvodinašume” közvállalat. 

Branislav Stankov, a közvállalat vadászattal és halászattal megbízott igazgatójának segéde az Alo-nak nyilatkozva elmondta, hogy már több feljelentést tettek ismeretlen személyek ellen az elhullajtott szarvak begyűjtésének ügyében, mivel azok a közvállalat tulajdonát képezik.  
 
A szarvas vadászati szezon augusztusban kezdődik és január 31-éig tart, a lopások pedig az idény lezárultával kezdődnek, mivel az agancshullatás ideje február 15-e és március 15-e közé tehető. Legális úton a szarvak kilónkénti ára jelenleg 10 és 20 euró körül mozog, de arról még nem tudunk, hogy ez az ár idén hogyan alakul majd a feketepiacon. A nemhivatalos információink szerint azonban a területeinken összegyűjtött agancsok Kínába kerülnek – mondta el Stankov.
 
 

 
  

 

Hasonló bejegyzések