Migransellenes törvényt fogadtak el Szlovéniában
A szlovén parlament csütörtökön elfogadta a külföldiekről szóló törvény módosítását, ami lehetővé teszi, hogy az illegális migránsok belépését már a határon elutasítsák – közölte a helyi sajtó.
A 90 fős parlament 47 igen szavazattal 18 ellenében fogadta el a tervezetet. A kormány által sürgősségi eljárásban beterjesztett javaslatban az állt, hogy a törvény módosítását kétharmados többséggel kell elfogadni, a parlament ugyanakkor arról is döntött csütörtökön, hogy a módosításhoz a képviselők abszolút többségének szavazata is elegendő.
A megszavazott törvény szerint nem léphet be Szlovéniába az a külföldi állampolgár, aki a megszabott feltételeknek nem felel meg. Tavaly márciusban a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy az adott országban akarnak menedéket kérni.
Amennyiben mégis illegális határsértést követ el valaki, a hatóságok visszakísérik az államhatárra és visszaküldik abba az országba, ahonnan érkezett. (mti)