Egyéb 

Szerbia: Gyűrűző válság, zűrzavar, fenyegetőzések, piszkos ügyek…

kaoszMlađan Dinkić, az Egyesült Szerbiai Régiók elnöke ma kijelentette, hogy Ivica Dačić kormányfő és Rodoljub Radulović „üzletember” (akiről időközben kiderült, hogy a nemzetközi narkómaffia tagja) találkozásairól nagy valószínűség szerint még négy évvel ezelőt tudott Boris Tadić, az ország és a Demokrata Párt immár volt elnöke, Miki Rakić, a Demokrata Párt alelnöke és a nemzetbiztonsági tanács egykori elnöke és Milorad Veljović, a szerbiai rendőrség vezetője.

Dinkić szerint – amennyiben kiderül, hogy bűncselekményt követtek el – mindannyiuknak börtönben a helye.

Az Ivica Dačić vezette Szerbiai Szocialista Párt szerint elsősorban Miki Rakić, de a Demokata Párt egyéb vezetői is, különösen Dragan Đilas, szándékosan rendezték meg, hogy Dačić minél több gyanús alakkal találkozzon, és zsarolási céllal megörökítették ezeket a kontaktusokat.

Dačić közölte, hogy a történtek után még nagyobb erőbevetéssel dolgozik majd a demokraták összes korrupciós botrányának leleplezésén, pártja pedig megszakít minden kapcsolatot a Demokrata Párttal.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy roppant aggasztja mindaz, ami az utóbbi napokban a szerbiai politikai színtéren végbemegy, ami miatt valószínű, hogy sor kerül a rendkívüli választások kiírására köztarsasági szinten. Pásztor szerint ugyanakkor tartományi szinten (ahol a VMSZ is a hatalom része) nincs szükség előrehozott választásokra.

F. L.

Hasonló bejegyzések