Vučić befogta a miniszterei (és a demokrácia) száját
Nemrégiben került nyilvánosságra az a kompromittáló fotó, amelyen Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter öleli Dušan Spasojevićet, a zimonyi klán egykori főnökét. Az eset egyik a sok botrány közül, amely a szerbiai közvéleményt foglalkoztatja mostanában, portálunkon be is számoltunk róla.
Lončar nem nyilatkozott az ügy kapcsán, megtette ezt a kormányfő, aki a „Haláldoktor” becenevű miniszter helyett elmondta, milyen körülmények között is jött létre a fotó – vagyis, előadta saját verzióját.
Egy, a Danas című napilapnak nyilatkozó ügyvéd, Božo Prelević elmondta, hogy a kormány minisztereinek, de más állami szervek dolgozóinak is szemmel láthatóan tilos Aleksandar Vučić engedélye nélkül nyilatkozni. Meglátása szerint a balkáni országban csak a demokrácia illúziója létezik, a hatalom emberei valójában csak bábok, akiket egyetlen ember irányít.
A legutóbbi esethez hasonlóan az emlékezetes „helikopterbotrány” kitörésekor is ilyesmit tapasztalhattunk: akkor Bratislav Gašić védelmi miniszterként egyik pillanatról a másikra függesztette fel a sajtóval való együttműködést. Nem volt ez másképpen a nemrégi „koszovói vonat” ügyében sem, amikor a kormány feje nyíltan megtiltotta minisztereinek, hogy nyilatkozzanak; erről egyes szerbiai médiumok címlapon írtak.
Tény, hogy Vučić görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz, s ennek érdekében bármit megtesz, így a demokrácia és a sajtószabadság lábbal tiprása számára semmiség. Emellett az – egyébként is meglehetősen alacsony szellemi szinten lévő – közvetlen munkatársait is megalázza.
A népéről nem is beszélve.
Danas nyomán F.J.