Terjed a kínai légszennyezés – A japánok már fintorognak
A japán egészségügyi hatóságok szerint a szigetországot is elérte a kínai légszennyezés, ugyanakkor a Kínából érkező szállópor koncentrációja egyelőre nem érte el az egészségre káros szintet – jelentette hétfőn az NHK japán televízió.
A japán környezetvédelmi minisztérium közlése szerint az országnak a kelet-kínai iparvárosokhoz legközelebb eső részén, Fukuoka prefektúrában, januárban és február elején a szokásosnál jóval magasabb szállópor-koncentrációt mértek, vélhetően azért, mert a szél átfújta a szennyező részecskéket a Kelet-kínai-tengeren.
Korábban Fukuoka prefektúra kormányzata már bejelentette, hogy a növekvő lakossági félelmek miatt kibővítik a levegő tisztaságát mérő rendszereket a hagyományosan tiszta levegőjű nyugat-japán régióban.
A különösen káros – azaz 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű, a tüdőből egyáltalán nem vagy csak nehezen kiürülő – anyagok mértéke Kínában az elmúlt hetekben többször is átlépte a köbméterenkénti 500 mikrogrammos koncentrációt különböző mérések szerint.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az említett részecskék köbméterenkénti 25 mikrogrammot meghaladó koncentrációja már egészségtelen.
A japánok egyébként sem igazán szívlelik a felfogásukban merőben különböző kínaiakat, de most itt egy aprócska okkal több, hogy az ellentétek megnőjjenek.
MTI nyomán T. T.