Magyarországon több UFÓ-t látnak mint Szerbiában vagy Romániában
Az amerikai Sam Manfort idejét és energiáját nem kímélve nagyon fontos elemzéseket készített a földönkívüliekről. Ezek a statisztikák pedig mikor lehetnének aktuálisabbak, ha nem akkor, mikor a NASA nyilvánosságra hozza, hogy hét földszerű bolygót találtak?
Monfort a Nemzeti UFO bejelentő Center honlapját vette alapul, hogy megvizsgálja, milyen gyakoriak a földönkívüli szpottingok. Az első, és talán legérdekesebb megállapítása, hogy a ’90-es éveben nagyon megugrott a bejelentések száma. A korábbi évtizedekben mindössze pár ezer volt, 1990 és 2000 között viszont 10 ezerről 40 ezerre ment fel ez a szám. A 2010-es évekre pedig az évi 45 ezer bejelentést is elérte.
Egyébként a világon a legtöbb UFÓ-t Amerikában látják, de a bejelentések alapján előkelő helyen van Ausztrália, Észak-Európa, és igen, Közép-Európa is. Ezen a térképen láthatja, hogy Magyarország például Romániánál és Szerbiánál is jobban teljesít ezen a téren:Tehát úgy tűnik, az elmúlt években szignifikánsabban több UFÓ-t látunk, mint bármikor korábban. Persze nem kizárt, hogy az internet nagy segítség az alkalmi UFÓ vadászok számára, akik bármikor bármi furcsaságot látnak, azonnal jelenthetik az információs szupersztrádán.
Szintén elég érdekes, hogyan változott a földönkívüli repülő tárgyak alakja – legalábbis a beszámolók szerint. Míg korábban, az 1900-as évek első évtizedeiben a repülő csészealjak magasan vezették a listát, addig ma már inkább a különös fényjelenségekben látják a földönkívülieket, már akik látják őket.
Ha kíváncsi a többi UFÓ-s infógrafikára, itt megnézheti őket!(velvet)